Kétmillió forint értékű díj a háziorvosoknak – íme az új szakmai díj az egészségügyben
Számos olyan háziorvos dolgozik Magyarországon, akinek adaptálható ötletei vannak, aki új szakmai elképzeléseivel növelheti az orvosi hivatás hatékonyságát.
Díj a kiemelkedő munkáért
A vállalatalapító születésének 150. évfordulója alkalmából a társaság egy új szakmai díj életre keltésével szeretne tisztelegni a modern hazai gyógyszeripar megteremtője, Richter Gedeon szellemisége előtt. A hiánypótló kezdeményezés célja, hogy méltó módon jutalmazza a hazai orvostársadalom kiemelkedő munkáját, hiszen tudjuk: Honos alit artes, vagyis az elismerés táplálja a tudományt. Ennek szellemiségében született meg a Richter Érdemérem díj a Magyar Orvosi Kamara szakmai támogatásával.
A Richter Érdemérem Díjat és az azzal járó kétmillió forintos támogatást olyan orvosoknak, szakorvosoknak, gyógyszerészeknek szánják, akik kiemelkedően végzik munkájukat, akiknek adaptálható innovatív ötleteik vannak.
Idén, az első évben a háziorvosok pályázhatnak a díjra. Nem véletlen, hogy az ötfős zsűriben két háziorvos is felkérést kapott, egyikőjüket, dr. Szabó Jánost, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvosi Tagozatának elnökét kérdezték a részletekről.
Miért vállalta, hogy részt vesz a Richter Érdemérmet odaítélő zsűriben?
Egyrészt megtisztelő egy ilyen körben részt venni, hiszen rajtam kívül az ítészek között van a díjat szakmailag is támogató Magyar Orvosi Kamara elnöke, dr. Kincses Gyula, dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója, dr. Mangó Gabriella háziorvos és Polgár Judit sakk-nagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa. Másrészt fontosnak tartom, hogy a napi munka legjobbjait elismerjük, hiszen ahogy a mondás is tartja: „Honos alit artes”, vagyis az elismerés táplálja a tudományt. Számos olyan háziorvos kollégám van, aki a „napi rutin” mellett magas színvonalú tudományos munkát végez, és még többen vannak azok, akik különböző „ jó gyakorlat”-okkal segítik betegeik gyógyulást. Hiszek benne, hogy sokan közkincsé teszik majd ezeket a tudásokat, ezzel is bizonyítva és emelve a háziorvosi hívatás presztízsét.
Pontosan kik pályázhatnak?
A díjra pályázhat minden, aktív praxissal rendelkező, Magyarországon tevékenykedő, alapellátásban dolgozó háziorvos. Idén közülük három kategóriában hirdetünk győztest: az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató háziorvosa, az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató háziorvosa és az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosa kap kitüntetést. A jövőben a szakorvosokat és a gyógyszerészeket is szeretné díjazni az érdemérmet alapító Richter Gedeon Nyrt.
Jár a díjjal esetleg valamilyen támogatás is?
Igen, az Érdemérem mellett kategóriánkként nettó 2 millió forint értékű támogatást is kapnak a győztesek. Ezt az összeget a nyertes pályázó a praxisában hasznosítható eszközök beszerzésére, illetve hazai vagy külföldi konferencián, tanulmányúton való részvételre fordíthatja.
Meddig van idejük a háziorvosoknak benyújtani a pályázatokat, és pontosan mit kell ezeknek tartalmaznia?
2022. szeptember 30. éjfél a határidő, eddig kell elektronikusan benyújtani a jelentkezést a www.richtererdemerem.hu weboldalon található pályázati űrlap kitöltésével. A pályázóknak alapvetően azt a jó gyakorlatot kell bemutatnia betegtörténeteken keresztül, amit esetleg át lehet ültetni a mindennapok orvoslásába.
Mikor derül ki, hogy ki lett a győztes?
A díj rangját emelve, az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó gálaest 2022. október 21-én kerül megrendezésre Budapesten.
További információ: www.richtererdemerem.hu