Mozgás terhesen: mit szabad és mit nem? Vallott a nőgyógyász, íme a tanácsai!

A terhesség és a mozgás összehangolása állandó kérdés a kismamák esetélben. Érthető, hiszen szeretnék a gyermeküknek a lehető legtöbbet adni, és bizony a kiegyensúlyozott babaváráshoz a mozgás is hozzátartozik. De nem minden, és nem mindig! Ez fontos, hiszen, ha nem tartunk be bizonyos szabályokat, akkor árthatunk is a babának!

A kezdetek

Ezt mindkét szempontból értelmezhetjük. A mozgást tulajdonképpen bármikor el lehet kezdeni, függetlenül attól, hogy a kismama előtte sportolt-e vagy sem, illetve attól, hogy éppen hányadik trimeszterben van. Azoknak, akik a várandósság alatt, vagy éppen azt tervezgetve, de “elsőre” vágnak bele a mozgásba érdemes csoportos foglalkozásokat felkeresni. Itt ugyanis szakemberek segítenek abban, hogy ne erőltesse túl magát a kismama, és olyan mozgásformát válasszon, ami megfelelő. Ez azt jelenti, hogy nem most kell elkezdeni a krav maga edzéseket, és szintén nem ez az alkalmas pillanat a Tour de France felkészülésre. Hogy szabad-e elkezdeni mozogni a kismamának, nem is igazán jó kérdés. Talán jobb lenne úgy feltenni, hogy milyen mozgásformákkal érdemes foglalkozni, mert a mozgás mindenképpen jót tesz. Nemzetközi tanulmányok sora igazolja, hogy a mozgás csökkenti a magasvérnyomás, a preeclampsia kialakulásának esélyét, mérsékli a terhességi cukorbetegség, a koraszülés és a szülés utáni depresszió jelentkezésének kockázatát, illetve jelentősen rövidíti a szülés utáni lábadozási időt is. Mindemellett maga a szülés is könnyebb, a tágulással is kevesebb gond adódik, és kisebb a császármetszés szükségességének esélye - mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos a ratkotunde.hu-nak. Ám vannak kivételek, hiszen értelemszerűen nem lehet mindent és mindig. Galériánkban mutatjuk, mit nem javasol a szakember mozgás céljából a várandósság alatt!

A kismamák jelentős élettani és anatómiai változásokon mennek keresztül, ezt pedig szem előtt kell tartani a sport közben is. Hogy ne jelentsen veszélyt a babára, lehetőleg ne tornázzuk a pulzusszámot 140 fölé - ezt a mostani okosórákkal könnyen lehet mérni -, ne válasszunk olyan sportot, ami nagyon megizzaszt. Ennek oka, hogy az izzadással vizet és tápanyagokat veszít a szervezet, ami gondot okozhat, hiszen a víz pótlása könnyebb, a tápanyagoké nehezebb. A nyár ebből a szempontból szintén problémás lehet a kismamáknak, hiszen az izzadás a meleg napokon is jelentkezik. A megfelelő tápanyagpótlás, vagyis a kiegyensúlyozott egészséges táplálkozás mellett ma már nagyon sok esetben szükség van kiegészítő pótlásra - ezt a szakemberek zöme is javasolja. Jó megoldás lehet a megfelelő várandósvitamin, ami szerves formában tartalmazza a lehető legtöbb anyagot és természetesen figyelembe veszi, hogy az eltérő trimesztereknek a tápanyagigénye sem azonos, vagyis a készítmény megfelelően tagolt kell, hogy legyen.
Kattints a további képekért!

Egy fogorvos megosztotta a fogápolással kapcsolatos legfontosabb tippjeit, így tisztázódott néhány a leggyakoribb kérdések közül, például a fogmosás és fogselymezés helyes sorrendje, de kiderült a szájvíz használatának megfelelő időpontja is.

Leadfotó: 123rf, Forrás: ratkotunde.hu

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
Lifestyle
2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
Sztárok
A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.
Christmas
Az 53 éves médiaszemélyiség hajdanán még a karácsonyt is utálta, mára azonban megbékélt az ünneppel: egyedül a különböző vásárok hozzák ki a sodrából.
Sztárok
A TV2 már régóta tartogat egy műsort, aminek Lékai-Kiss Ramóna lesz majd a műsorvezetője.