Egészség

Megrázó, milyen indokkal nem látogatják a kórházban a szülők a gyerekeiket

Nagyon szomorú, hogy ilyenre képesek emberek.

Ezek az indokok

A Nők Lapja szerint mostanában egyre többször találkozni azzal a szomorú jelenséggel, hogy a szülők egyszerűen nem látogatják a gyerekeiket a kórházban. Hivatalos statisztika ugyan nincs róla, de tökéletesen illusztrálja a jelenséget az, amit egy nővér a lapnak elmondott: csak a legutóbbi két hétben négy olyan gyermek került az osztályukra, akinek a szüleit a betegfelvétel óta nem látták. A legtöbb esetben maguk az egészségügyi dolgozók sem tudják az okot, miért hagyják magukra ezeket a kisgyerekeket. Azt azonban valamennyien feltételezik, hogy gyakran a szülők is nehéz élethelyzettel küzdenek. Előfordul olyan is, hogy hosszú idő után mégis előkerül valamelyik szülő, és meg is próbál magyarázatot adni a távollétére. Ilyenkor az indokok között szerepel az, hogy

  • nem tudja az útiköltséget megfizetni
  • nem tudja a munkájával összeegyeztetni a bejárást
  • egyedülálló anyaként nem tudja a többi gyerekét kire hagyni, még a látogatás idejére sem.

Fotó: 123rf.com

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...