Egészség

Hazai gyógyszerárak: ez az a lélektani határ, ami fölé a betegek többsége már nem merészkedik

Egy elgondolkodtató adat: a betegek 25, az egészségbiztosító pedig 44 százalékkal több gyógyszert költött tavaly gyógyszerekre, mint 2019-ben.

Így változtak a hazai gyógyszerárak az elmúlt években

A betegek 25, az egészségbiztosító pedig 44 százalékkal több gyógyszert költött tavaly gyógyszerekre, mint 2019-ben - derül ki a Népszava friss cikkéből. Gábor Tamás gyógyszerész, piaci elemző ismertette a lappal a fontosabb adatokat: 2019-ben 531 milliárd forintot tett ki a teljes hazai gyógyszerpiac, 2024-re viszont ez az érték 738 milliárd forintra növekedett. Infláció alatti emelkedésről beszélhetünk, hiszen ez a növekedés "mindössze" 39 százalékos, miközben az öt év összesített inflációja majdnem eléri az 52 százalékot. A vizsgált fél évtized alatt a gyógyszerek jóval az infláció alatt drágultak - egészen pontosan 25 százalékkal -, vagyis a két számot egymás mellé rakva megállapíthatjuk, hogy az emberek nem kezdték el visszafogni a gyógyszervásárlásaikat. Igaz, létezik olyan gyógyszerár, amit már nem szívesen - vagy egyáltalán nem - fizetnek ki.

Az elemző arra is kitért, hogy jelenleg 3500-3800 forint a lélektani határ a magyar gyógyszeráraknál: ez az az összeg, ami a legtöbb beteg számára még nem megterhelő. Ha viszont egy készítmény még ennél is többe kerül, akkor már kétszer is meggondolják, hogy beruházzanak-e rá.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.