Egészség

A közösségi médiától könnyen depressziósak és magányosak lehetünk

Mások élete jobb

A közösségi médiával foglalkozó irodalmak egy része szerint a különböző platformok böngészése közben a felhasználók összehasonlítást végeznek. "Amikor az ember mások életét nézi, különösen az Instagramon, könnyedén arra a következtetésre juthat, hogy mások élete sokkal menőbb vagy jobb mint a sajátja" - magyarázza a kutató. A szakemberek szerint ugyanakkor nem tudni, hogy ezek az eredmények más közösségi platformok és korcsoportok esetében, illetve eltérő körülmények között is érvényesek-e.

Hunt szerint noha a tanulmány nem határozza meg azt az optimális időt, amelyet a felhasználóknak ezeken a platformokon kellene tölteniük, vagy hogy miként lehetne őket a legjobban használni, az eredményekből azonban mégis kirajzolódik két olyan konklúzió, amelyek betartása egyetlen közösségimédia-felhasználónak sem árthat.

Először is csökkenteni kell a szociális összehasonlításra alkalmat adó lehetőségeket. "Amikor az ember nem azzal van elfoglalva, hogy a kattintásvadász tartalmakat bújja a közösségi médiában, akkor több időt szentel azoknak a dolgoknak, amelyek nagyobb valószínűséggel töltik el elégedettséggel a saját életét illetően". Másodszor, mivel ezek a platformok még jó ideig az életünk részei maradnak, ezért a társadalomnak ki kell találnia, hogy miként lehetne őket úgy használni, hogy a legkevesebbet ártsák a felhasználóknak.

Leadfotó: Pixabay

(MTI)

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Sztárok
Döbbenten áll Vilmos legutóbbi elhatározása előtt Harry és Meghan: a házaspár nem érti, miért cselekedett így a herceg, aki szakértők szerint egy pillanatra sem bánta meg, ami történt.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illet bájos kisugárzásához.
Lifestyle
Amennyiben a Kos előléptetésre vágyik, ma hozza fel a témát a főnökének. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok mítosz kering arról, hogy az ember rövid időn belül el fogja veszíteni a haját, ha nem visel sapkát a hideg időszakban.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Sztárok
Marsi Anikó nem olyan rég az exével is farkasszemet nézett a Legyen Ön is milliomosban, mivel ugye Palik László vezette a műsort.