Magyar felmérés igazolja: döbbenetes hatással van a harmadik oltás az emberi szervezetre
Komoly löketet ad az antitesteknek
A Telex hangsúlyozza: a harmadik oltás nagyon komoly löketet ad az antitesteknek, erre utal egyébként az is, hogy a már harmadszor is beoltottak védettsége nagyobb lehet annál, mint amikor tavasszal frissen alakult ki a védettségük a két oltás után.
A mostani tesztben részt vevő, idősotthonokban lakó budapestiek közül a kétszer oltottak 93,4%-a rendelkezik megfelelő antitestszinttel, míg a háromszor oltottaknál ugyanez az arány 99,2%. A teszteket egyébiránt idősotthoni dolgozókon is elvégezték, az ő esetükben még biztatóbban az arányok, a háromszor oltottaknál 100 százalékos.
A legfrissebb felméréshez nagyjából 1000 idősotthonokban lakó és 500 idősotthoni dolgozó IgG antitest szintjét mérték meg. Fontos kiemelni, hogy az antitestszint egy az egyben nem feleltethető meg a koronavírus elleni védettségnek, ugyanakkor az antitestszint számos szakértői véleménye szerint megfelelő indikátora annak, hogy egy vakcina milyen mértékű védelmet tud nyújani a koronavírus-fertőzés ellen.
Fotó: 123rf
Rusvai Miklós virológus elmondta: októberben várhatóan gyorsul a járvány, és nem csak a koronavírus miatt kell aggódnunk.