Tudod, hogy kik azok a szivárványbabák?
Egyre többen használják ezt a megnevezést. De mit jelent valójában?
A szivárványbaba
A kifejezést az angol „rainbow baby”-ből vettük át. Röviden és tömören azt jelenti, hogy: veszteség után született baba.
Sajnos napjainkban is előfordul, hogy a nők elvetélnek, a babák halva születnek, vagy a születés után nem maradnak köztünk. Ha ekkora veszteség éri a családot, és utána mégis érkezik egy egészséges baba, olyanná válik, mint a vihar utáni szivárvány. A szivárványbaba kifejezés tehát nagyon jól és szépen leírja azt a boldogságot, ami a veszteség utáni örömöt jelenti.
Régen a csecsemőhalandóságot az élet velejárójaként kezelték. Azonban ma már a vetélés kezd kevésbé tabunak számítani, és egyre többen beszélnek nyíltan erről. Például Mark Zuckerberg – a Facebook alapítója – meglepő posztjával egykor megtörte a csendet, ugyanis bejelentette: feleségével babát várnak, és azt sem titkolta el, hogy a sikeres gyermekáldást jó pár vetélés előzte meg.
Fontosak ezek a gesztusok, hiszen felhívják a figyelmet egy olyan jelenségre, amiről még most is keveset hallani, illetve reményt ad azoknak a családoknak, akiknek hasonló tragédiával kellett megküzdenie.
Fotó, lead: 123rf.com
Forrás: https://www.babaszoba.hu/articles/baba/Kik_azok_a_szivarvanybabak?aid=20...
A babának és a mamának, meg persze a kispapának is izgalommal vegyes öröm tölti el a szívét, amikor a kórházból végre haza mehetnek, és együtt élvezhetik a családi együttlétet. Persze aztán számos olyan helyzet adódik, amelyeket meg kell oldani.