Szigetlakók lettünk - Blogbejegyzés

Még 24 órája sem voltunk úton, mégis úgy éreztük, már napok óta elhagytuk Pestet. Rövid repülőút, rövid athéni éjszaka, órákig tartó kompozás a tengeren és már meg is érkeztünk a kék-fehér otthonunkba, Parosra. A sziget az Égei-tenger közepén van, sok más sziget társaságával a Cyclades-szigetcsoport része. A miénk fő alapanyaga a márvány, innen származik a Milói Vénusz alapanyaga is. Athéntól délre, Krétától északra, majdnem félúton vagyunk. Nyáron elvileg meleg van, amit a helyi – melteminek nevezett – szél hűt le annyira, hogy én általában pulcsiban ülök a tengerparton.

Megérkeztünk

Dél körül megérkeztünk a kite-centerbe és kifaggattuk a helyi erőket a szokásokról, munkáról, de a lakásunkról csak egy később érkező lány fog tudni infót adni.

Addig is megtudjuk, hogy a többi oktató Antiparoson – a szemközti szigeten – lakik, de mivel én nem dolgozom a kite-centerben, nekünk külön lakásunk van Paroson. Ezzel megússzuk a napi szintű kompozást ugyan, de vásárolni át kell járnunk a másik szigetre. Itt nincs „jajj nem vettem joghurtot, leugrom a boltba”, alaposan előre kell tervezni. Nem baj, legalább „elugrom a boltba csokiért” sincs, mindennek van pozitív oldala!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
A robotporszívók egyre népszerűbbek lesznek a piacon, de most egy olyan típust akarnak piacra dobni, ami még könnyebbé teheti a takarítást.
Sztárok
Lady Sarah Chatto és Daniel Chatto ritkán látott fia igazi szívtipróvá érett, nem is csoda, hogy most minden nő az ő kegyeiért harcol az Egyesült Királyságban.
Sztárok
Azt persze tudta, hogy Harry herceg és Meghan Markle egy pár, de mivel hanyagolja a technológiát, így nem követi a híreket napi szinten.
Egészség
Sokan ugyebár még azt se tudják igazán, hogy mi a különbség a betegszabadság és a táppénz között. Jobb már most képbe kerülni.
Lifestyle
Az egyik magyar nagyváros lakói fura látványra ébredtek, és kicsit meg is rémültek a nem mindennapi állattól.
Sztárok
A Max streaming szolgáltatás tomboló sikernek örvendő tévésorozatának második évadában az eredeti főszereplők (Pedro Pascal és Bella Ramsey) is visszatérnek, ám mellettük egy új kulcsfigurát is...