Majd Facebookon lecsekkolom, hogy hazudtál-e
Egy nagyon érdekes ismerkedésnek voltam a fültanúja, miközben egy bár bejáratánál álltam sorban.
A Facebook nem hazudik
A kontextusokból rögtön egyértelművé vált számomra, hogy a teraszon kint ücsörgő lány épp csak most ismerte meg a három fiatal fiút. Ami azonnal feltűnt, hogy a fiúk nagyon felvágósan beszéltek magukról, amitől az ember lányának olyan érzése támad, hogy most biztosan csak nagyokat mondanak. Miután az egyik kérkedő elmondta a nevét, az egyik lány szájából a következő mondat hangzott el: „Na majd lecsekkolom Facebookon, hogy hazudtál-e. De ugye ez a neved?”
Megdöbbentő volt hallani, hogy már szinte azt sem hisszük el, amit kérdeznek tőlünk. Ennyire megfogyatkozott a bizalmunk nem csak a férfiakban, de az embertársainkban is? Ami Facebookon nincs fent, az nem is létezik?
Én is estem már bele ebbe a hibába. Nem hittem el, hogy egy srácot úgy hívnak, ahogyan azt ő állította, mert nem találtam meg egyik közösségi oldalon sem. Pedig csak rejtve volt, mert ő nem ott élte az életét.