Idétlen szakítások

Mennyivel jobb a telefon?

Ami ennél egy fokkal jobb volt, az a telefonos szakítás. Ha nagy a távolság két ember között, s nem akarják húzni a dolgot, de a találkozást nem tudják megoldani, akkor már csak tényleg a telefon maradt. Ezzel még nem is lenne gond. Öt év ismeretség és három hónap találkozgatás után, három hétre beállt a csendszünet. Elfogytak az üzenetek, sms-ek, telefonhívások. Ezért úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást. Még csak kérdőre sem vontam azért, hogy cserben hagyott, de azt se várta meg, hogy mit akarok, rögtön belekezdett: „Tudod, hogy mennyire elfoglalt vagyok és sok a munkám. Most szakítottam volna veled telefonon? Így sem tudom megoldani, hogy találkozzunk, és mentem volna át azért hozzád, hogy szakítsak?”

Úgy érzem, hogy ez esetben a srác kicsit túlbonyolította ezt a szakítást. Vagy inkább csak kifogásokat keresett. Azért nem hívott, mert tisztességes akart lenni, hogy szemtől szemben szakítson velem, ezért inkább plusz három hétig szívatott, de egyébként sem lett volna ideje velem találkozni, úgyhogy lehet két hónapig is eltartott volna a dolog. Ezzel a pasi logikájával a dobogóm második helyére sikerült felállnia.

Fotók: laughtertab.com, hotwallpaperz.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
A brit királyi család már javában készül a karácsonyra, III. Károlynak azonban nem teljesen felhőtlen ez az időszak, többek között például azért, mert váratlan visszautasítással kellett szembesülnie.
Fashion&Beauty
A spanyol királyi pár kisebbik lánya, Zsófia hercegnő a minap életében először egyedül jelent meg a nyilvánosság előtt egy hivatalos királyi eseményen, ahol tetőtől talpig olyan ruhát viselt, amilyet...
Christmas
Ez bizony nem ámítás, hanem tudományos számítás! Végre kiderült, milyen tempóban kell haladnia a Télapónak, ha nem szeretné, hogy egyetlen gyermek ajka is sírásra görbüljön.
Fashion&Beauty
A karácsonyi pizsama az utóbbi években gardróbunk kötelező alapdarabjává vált, ami nemcsak puha és kényelmes, de az ünnepek meghittségét és az összetartozást hangsúlyozza.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illett bájos kisugárzásához.
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.