A fürdetés árnyoldala - Egy anya naplójából
Nincs is kedvesebb látvány a babakádban pancsoló édes, kicsi, hurkás lábú gyermeknél. Fröcsköl, csapkod és hangosan kacag. Valami ilyesmi kép volt az én fejemben is a fürdetésről, ami aztán nagyon gyorsan köddé vált.
A gyerek nem adta meg magát
A fürdetésre – mint minden másra – nagyon alaposan felkészültünk. A gyönyörű babakád csúszásgátlóval, a vízben nagyon drága, antiallergén, ibolya illatú fürdető hab és sampon egyben, ami „top-to-toe” és nem csíp. Sőt, vízfelszínen úszó hőmérőnk is volt, hogy a megfelelő hőmérsékletű, a pár napos baba számára ideális fürdővizet tudjuk prezentálni. Tehát minden eszközünk megvolt arra, hogy illatos, puha babát varázsoljunk nap végére. Mindehhez csak a gyermek nem adta magát.
Csak mi hárman
Az első fürdetéshez teljesen nyugodt körülményeket generáltunk. Nem voltak nézők, nagymamák, rokonok, csak mi hárman. Alig 10 perc alatt együttes erővel kihámoztuk a gyermeket a ruhájából. (Határozottan elégedettek voltunk a szintidővel, hiszen a férjem sosem, én pedig csak kislánykoromban, a játékbabámat öltöztettem utoljára.) Behelyeztük a kádba, amikoris égtelen, véget nem érő bömbölésbe kezdett. Nagyon-nagyon keservesen és hangosan bőgött. Vigasztalhatatlan volt és egészen addig tartott, míg ki nem vettük a kádból. Sebaj, azért gratuláltunk magunknak, mégiscsak megcsináltuk!