Sebestyén Kata - szakedző, gyermeksport szakértő

Szakterületem

6 éves korom óta teniszezem, 18 éves korom óta foglalkozom gyerekek sportoktatásával. Testnevelő tanárként, majd tenisz szakedzőként végeztem a TF-en. A Magyar Tenisz Szövetség Iskolatenisz Programjának alapítója, a Play and Stay Utánpótlás Program nemzeti koordinátora vagyok. Az Ovi-foci Alapítvány felkérésére írtam egy könyvet „Teniszoktatás és mozgásfejlesztés óvodásoknak” címmel, amelyben a korai mozgásfejlesztésre hívom fel a figyelmet.

Hatodik éve az értelmi fogyatékossággal élők sportjával foglalkozó Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágának vezetőjeként és az Európai/Eurázsiai Speciális Olimpia Szövetség sporttanácsadójaként dolgozom. Rendszeres előadója vagyok a Magyar Testnevelési Egyetem tenisz edzői és sportedzői szakának. Több nemzetközi és hazai tenisz edzőképző szemináriumot szerveztem a 10 éven aluli gyermekek, illetve az értelmi fogyatékos sportolók teniszedzésével, képzésével kapcsolatosan.

Végzettségeim

2005-ben közgazdász diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd 2012-ben kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi János Főiskolán. Sportmarketing menedzserként dolgoztam a MOB-nak, az MVLSZ-nek, a magyar vízilabda válogatottnak, az MKKSZ-nek és olyan élvonalbeli férfi és női kézilabda csapatoknak, mint a Dunaferr, az FTC vagy az MKB Veszprém.

20 éves teniszedzői pályafutásom során az edzések mellett táborokat, versenyeket rendeztem. Negyedik éve Szávay Ágnes korábbi többszörös WTA győztes, világranglista 13. helyezett teniszező nővel közösen szervezzük az Erzsébet-program 100 fős nyári tenisz Erzsébet-táborát Zánkán, amely Magyarországon egyedüliként együtt táboroztat értelmi fogyatékkal élő és ép gyerekeket egyaránt.

Miért olvasd a cikkeimet?

Cikkeimmel azokat a szülőket, edzőket, pedagógusokat, óvodapedagógusokat szeretném megszólítani, akik mindennapi életük és munkájuk során olyan problémákkal találkoznak, mint a gyermekkori sportágválasztás, mozgásfejlesztés vagy a sport általi személyiségfejlődés. Célom az, hogy felhívjam a figyelmet a kisgyermekkori mozgás és személyiségfejlesztésre és megismertessem az általam ismert lehetőségeket azokkal, akik szívesen olvassák az írásaimat.

Itt tudsz tanácsot kérni

SEBESTYÉN KATA

Ha kérdésed van, írj nekem egy e-mailt!

E-mail: [email protected]

Sebestyén Kata legfrissebb cikkei

Sportolás kisgyermekkorban - Így válasszunk mozgásformát a lurkóknak
Lifestyle
Egy sportos szülő a kezdeti nehéz időszak után elég hamar elkezd gondolkodni azon, hogy mivel is kezdheti el lefoglalni...
Az óvodáskor legjobb fejlesztő eszköze a labda - Ilyen életbevágóan fontos hatásai vannak
Lifestyle
Mindenki szereti. Nem látsz olyan gyereket, felnőttet, aki nem tud vele mit kezdeni. Képességektől, tudástól...
Óvodai beilleszkedés - Milyen nehézségei lehetnek a gyerek beszoktatásának?
Lifestyle
Óvodás korban óriási változásokon megy keresztül a test és a szellem egyaránt, hiszen a kisgyerekek elkezdik megismerni...
"Nem azért kell a gyereknek sportolnia, hogy élsportoló legyen belőle" - Interjú Sebestyén Kata szakedzővel
Lifestyle
A szülők többsége már óvodáskorában elvinné a gyerekét mozogni, de fogalma sincs, hogy milyen sportra. Nagy a dilemma,...