Ilyen forró májust még sosem láttunk: pár nap, és jön az év első hőhulláma
A hét elején ugyan csípősebb-esősebb napok köszöntöttek ránk, ám ennek mostantól vége: újabb felmelegedés veszi kezdetét, ami hamarosan az év első hőhullámába torkollik.
Viszlát, hidegfront, helló, nyár!
Barátságtalan időjárással kezdődött az első teljes májusi hét: kedden egy északi hidegfront "széle" érte el hazánkat, ami jelentékeny lehűlést ugyan nem hozott magával, csapadékot viszont annál inkább - idézte fel a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Ami a lehűlést illeti, kedden még 21-27 Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála, szerdán viszont már csak 18-23 fok körül alakultak a napi csúcsok, és hasonló értékeket mérhetünk majd csütörtökön is. Pénteken azonban kezdetét veszi az intenzív melegedés. A HungaroMet előrejelzése szerint ezen a napon már sok napsütésre számíthatunk a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Napközben 23-24 fokos maximumokra lehet számítani, és hasonlóképpen alakul a hétvége időjárása is. Sőt, a felmelegedés hamarosan átlépi majd a megszokott kereteket: nyakunkon az esztendő első hőhulláma! (A folytatást a galériában találod!)