Wettstein Albert: „A legjobb dolgok a komfortzónán kívül történnek”

A Red Bull Basement versenyzői idén a mesterséges intelligenciát is segítségül hívhatják kiemelkedő innovációik megvalósítása érdekében. A magyar válogató zsűriszékében többek között Wettstein Albert is helyet foglal, zsűritársaival együtt döntik el, hogy a világdöntőn, Tokióban melyik magyar csapat mutathatja be ötleteit.

Korunk legnagyobb innovátorait többek között az is összeköti, hogy a valódi hatás elérése érdekében céltudatosságuk már egy vállalkozói ambícióval is párosul. Az egyedi ötletekre mindig van kereslet a Red Bull Basement versenyében, a márka pedig lehetőséget biztosít a fiatal gondolkodóknak egy olyan együttműködésre, ahol személyes fejlődési lehetőségek, szakmai workshopok és kapcsolatépítés keretében tökéletesíthetik ideáikat. Könnyen lehet, hogy a következő világmegváltó megoldás épp Magyarországról indul majd útjára.

Azt szeretném, ha minél több olyan pozitív projekt indulna el, ami át tudja billenteni a tehetetlenséget – amit mostanában a hétköznapokban a környezetemben érzékelek – egy alkotó, tenni vágyó és merő hozzáállásba. Olyan embereket szeretnék látni a versenyben, akik kilépnek a komfortzónájukból, és belevágnak menő projektekbe. Őket szeretném ebben bátorítani” – árulta el a verseny egyik hazai zsűritagja, Wettstein Albert, a Munch társalapítója. „A legjobb dolgok a komfortzónán kívül történnek. Nem kell megijedni a negatív visszajelzésektől, csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Merni kell kilógni a sorból, a kicsit crazy emberek azok, akik nagy dolgokat tudnak elérni.

A nemzetközi versenyre november 5-ig várják a szervezők az inspirációt ébresztő, a világot pozitív irányba terelő innovátorok érkezését, akik egyénileg vagy két fős csapatokban jelentkezhetnek. Újítás ezúttal, hogy a Red Bull Basement idei versenyzői a mesterséges intelligenciát is használhatják a megvalósítás és az üzleti terveik megalkotása érdekében. A jelentkezést követően a szakmai zsűri kiválasztja a legjobb pályázót minden országból, akik egy nemzetközi színtéren, szakértők és mentorok bevonásával fejleszthetik tovább ötletüket. December 2. és 6. között Tokióban, a verseny világdöntőjén pedig bemutathatják a kidolgozott koncepciót is. A világdöntő győztes csapata egy exkluzív élményben részesül az Egyesült Államokban: egy 3 hetes mentor programban vehet részt Los Angeles-ben és a Szilícium-völgyben, ahol személyre szabott mentorálást kapnak és kapcsolatokat építhetnek az iparág vezetőivel.

A Red Bull Basementtel kapcsolatos további információk a hivatalos oldalon találhatók.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...