Hétköznapi tünete van ennek a rákfajtának, erre kell nagyon odafigyelned

Sokszor valóban csak apróságnak gondolunk egy tünetet, pedig jobb félni, mint megijedni. Az egyik rákfajta például meglepően hétköznapi gondot okoz.

Pedig ekkor már elég komoly lehet a baj

A szakemberek szerint a férfiaknál 11, a nőknél 6 százalékkal javultak Magyarországon a daganatos megbetegedés okozta elhalálozás adatai, ugyanakkor tüdőrákban a nők lassan utolérik a férfiakat.

Hazánkban továbbra is sokan dohányoznak, az alkoholfogyasztásunk is átlag feletti, és rengeteg a túlsúlyos is. Ez sajnos mind olyan dolog, ami előidézheti a rákot. Persze előfordulhat az is, hogy ezeket mind kerüljük, de stresszesek vagyunk – nos, sajnos ez sem segít.

Fontos, hogy járjunk szűrésekre, és kiszúrjuk a hétköznapi jeleket. A galériánkban megmutatjuk, az egyik gyakori ráktípusnál mire kell figyelned!

A rák elleni harc több fronton zajlik. Az egyik legfontosabb terület a megelőzés, amely magában foglalja az egészséges életmódot, a rendszeres szűrővizsgálatokat és a káros szokások, elhagyását. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és a stresszkezelés mind hozzájárulhatnak a rák kialakulásának kockázatának csökkentéséhez.
Kattints a további képekért!

Ismét súlyos problémára derült fény az egyik adalékanyaggal kapcsolatban, ami a szószokban, pékárukban, és a feldolgozott húsokban is megtalálható.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      2024 decemberében derült ki, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Fricska Táncegyüttes, s most a formáció oszlopos tagja, Papp Máté Bence is megszólalt a szomorú fejlemény kapcsán.
      Sztárok
      Tegnap este rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja gálát, amely Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít. A szakmédia által 2014-ben alapított elismerés célja, hogy klasszikus...
      Sztárok
      Jóval azelőtt, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg hivatalosan is egy pár lettek, a hercegné már az egyetemi évek alatt elzavarta a nőket a leendő király közeléből – ráadásul nem is akárhogyan.
      Sztárok
      A korábbi szépségkirálynő 2024 novemberében, Balin szenvedett motorbalesetet, amit csak tetézett, hogy a nyílt sebébe egy veszélyes baktérium is bejutott. Horváth Éva most elárulta, hogyan sikerült...
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...