Lifestyle

Tanítsd gyermekedet a hangoskönyvek segítségével!

Nehéz helyzetben vannak a szülők, hiszen a gyereknevelés nem kis feladat. Bár a tanulás elsődleges színtere az iskola, azért otthon is érdemes beszélgetni egy-egy témáról, ami jobban érdekli a gyerkőcöket.

Egy kisiskolás például mindent tudni akar a világról, érdeklődik a növények, állatok, a környezet iránt, ilyenkor valamilyen természeti könyvet érdemes a kezébe adni. De az is jó megoldás lehet, ha a VOIZ hangoskönyv applikációját használjuk: hiszen itt sok-sok ismeretterjesztő könyv is elérhető. Gyerekek és felnőttek egyaránt találnak nekik tetszőt a művek között.

Akinek a nevét mindenki ismeri: David Attenborough

Már mi magunk is David Attenborough dokumentumfilmjein nőttünk fel, így nem csoda, ha azt szeretnénk, a csemetéink is általa ismerjék meg a Föld élővilágát. Ez a híres brit biológus könyvet is írt, amely a VOIZ alkalmazásban hangoskönyv formátumban is elérhető.

Az Élet a Földön 1. és 2. részét is Csőre Gábor olvasta fel, nagyon izgalmas témák kerülnek itt terítékre. Az első kötetben a bolygónk kialakulásának történetét ismerhetjük meg a szárazföldi állatok megjelenésééig. A második részben a levegő urairól hallhatunk bővebb információkat, majd a Homo Sapiens térhódításáig követhetjük figyelemmel az eseményeket.

Izgalmas, lebilincselő a történet, amely bizonyára a gyerekek érdeklődését is felkelti majd. Akár már a nyári szünetben is lehet hallgatni a hangoskönyveket – készülve az iskolára vagy csak pihenésképpen az árnyékos szobában szieszta közben.

Szuperdiák

Ha netán a gyerek bizonyítványa nem sikeredett olyan fényesre, mint szerettétek volna, akkor sem kell kétségbeesni és eltiltani a csemetét a nyári szórakozási lehetőségektől. Tedd játékossá a tanulást, ismétlést!

Itt is bevetheted a hangoskönyveket! Olav Schewe Szuperdiák című műve például nagyon hasznos lehet: ebben hatékony tanulástechnikákat mutat be a szerző. A könyvből kiderül az is, hogy nem az számít, ki mennyire okos, hanem az, ki mennyire motivált.

A sikeres vizsga teljesítéséhez nem mindegy az sem, milyen módszert használunk a tanuláshoz. A tippeket még a felnőtteknek is érdemes meghallgatniuk, hiszen ők is kerülhetnek a munkahelyen olyan helyzetbe, ahol szükség lehet új ismeretek elsajátítására.

Ami a kisiskolásokat érdekelheti még: az indiános könyvek

Az indiánokról a felnőttek többsége elég keveset tud, hiszen régen voltunk mi is gyerekek, sokat felejtettünk az akkor hallott mesékből, nehezen idézzük már fel Karl May történeteit. Azonban fontos, hogy a gyermekeink halljanak a mesés vadnyugatról, a rézbőrűek és sápadtarcúak közötti konfliktusokról, megismerjék az indiánok világát.

Ehhez is találunk jó hangoskönyveket a fent említett alkalmazásban, többet is. Charles A. Eastman Indián farkaskölyök című műve részletesen bemutatja az amerikai őslakosok életét, társadalmát, erkölcseit, de törzsi legendákról is hallhatunk.

Érdemes tehát letölteni pár művet a nyárra, esetleg hozzáférést kérni a teljes hangoskönyv kínálathoz, mert így szórakoztató és élvezetes lesz a tanulás!

Oldalak

Video Alhat-e a kutya az ágyban? Erről is vallottak a magyar hírességek
Lifestyle
Sztárok
II. Erzsébet tavaly ősszel hunyt el a skóciai Balmoralban, és bár a királyi család több fontos tagja is jelen volt a halálos ágyánál, Meghan Markle és Katalin hercegné nem vett végső búcsút a néhai...
Lifestyle
Bár a mosógépek többsége nem rendelkezik beépített szárító funkcióval, ezzel a rendkívül egyszerű trükkel bárki könnyedén csökkentheti a ruhák szárítási idejét.
Home&Design
Közeledik Magyarországon is a halottak napja, így rengetegen látogatnak majd ki a temetőbe. Azonban milyen virágot érdemes kivinni, ami biztosan tartós lesz?