Szikora Róbert is kielemezte az Azahriah jelenséget, és odacsapósan mondta el a véleményét

Azt tudjuk jól, hogy az előadók közül Szikora Róbert is mindig őszintén elmondja, amit gondol. Most Azahriah, és a Valmar is a középpontba került.

Utóbbi ugyebár azért is érdekes, mivel velük csinált közösen dalt

Azahriah óriási triplázást hozott össze a Puskás Arénában, amivel elvarázsolta a közönséget. Olyan hírességeket is maga mellé tudott állítani, akik csak kíváncsiságból mentek el megnézni őt, de a koncert után már a Spotify listájukon díszelgett az előadó. Ebben a felsorolásban ott van Csonka András is.

Azahriah nem pihen, és rengeteg nyári fesztiválon találkozhat a közönség az előadóval. A tehetséges zenész most tényleg Magyarország egyik legfelkapottabb művésze, de van-e ettől fentebb?

A hirtelen berobbant népszerűségről Szikora Róbert is elmondta a véleményét. A galériánkban megmutatjuk, mit gondol erről jelenleg!

Érdekesség, hogy Baukó Attila eleinte ismert influenszer volt, aki később autodidakta módon sajátította el az éneklést, a gitározást, és minden mást. Aztán hirtelen megszületett Azahriah, akiért odavan a közönség.
Kattints a további képekért!

Hatalmasat robbantott Azahriah, és már tényleg tömegek hallgatják a zenéjét. A tripla Puskás Arénás koncert is jót tett a hallgatottságnak.

Leadfotó: MTI Fotó – Vasvári Tamás

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Lifestyle
A Halak rengeteg segítséget kap a problémái megoldásához. Heti horoszkóp.
Lifestyle
Ha így készíted a burgonyapürét a továbbiakban, akkor számíthatsz rá, hogy az egész család repetázni fog belőle, és másnapra már tuti nem marad a mennyei köretből.
Sztárok
A hercegné a minap egy gálán járt Los Angelesben Harry herceg nélkül, és bizony meglehetősen kitett magáért, már ami a kinézetét illeti.