Ő Michael J. Fox ritkán látott felesége: Tracy 36 éve kitart a nagybeteg színész mellett

Annak ellenére, hogy évtizedeket töltöttek együtt a reflektorfényben, Michael J. Fox és felesége, Tracy Pollans egymás iránt érzelme szerelme az idő múlásával egyre csak mélyült.

Örökre összetartoznak

Michael J. Fox nevéhez többek között olyan nagy sikerű alkotások köthetők, mint Az ifjú farkasember, a Dupla vagy semmi és a Vissza a jövőbe filmsorozat ismerhetünk, ő maga pedig tehetségének köszönhetően pályafutása alatt öt Emmy-díjat, négy Golden Globe-ot és két SAGA-díjat is bezsebelt. Sajnos azonban a sors nem volt kegyes hozzá: 30 éves korában, 1991-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, ami arra kényszerítette őt, hogy visszavonuljon a színészettől. A hangját azonban továbbra is kölcsönözte animációs filmeknek, emellett a 2000-es és 2010-es években kisebb szerepekben is feltűnt, ám romló egészségi állapota miatt végül 2020-ban teljesen hátat fordított a szakmának, hogy csakis önmagára, illetve a családjára összpontosítson. Szerencsére a legnehezebb órákban sem kellett egyedül lennie, bájos felesége ugyanis több mint 30 éve támogatja és kitart mellette jóban-rosszban; galériánkban megmutatjuk, milyen szép a híresség ritkán látott szerelme!

A pár 1985-ben a Családi kötelékek című sorozat forgatásán ismerkedett meg, ám valódi szerelmi kapcsolatuk hivatalosan akkor kezdődött, amikor újra találkoztak a Fények, nagyváros munkálatai apropóján.
Kattints a további képekért!

Rendszeresen hallani olyan szórakoztató, megdöbbentő vagy épp megrázó történetekről, melyek különböző filmforgatásokon történtek. Michael J. Foxnak például van egy ijesztő sztorija, amely az egyik ikonikus filmjének forgatása alatt esett meg vele.

Leadfotó: Jason LaVeris/FilmMagic/Getty Images

Forrás: US Magazine

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Lifestyle
Ez az egyszerű trükk gyors, hatékony, és valószínűleg már most is megvan hozzá minden, amire szükséged van. Próbáld ki, és élvezd újra a tiszta, foltmentes bögréidet!
Lifestyle
Karsai Dániel élete végéig harcolt azért, hogy Magyarországon engedélyezzék az eutanáziát. Most ismét nyitottabb a kérdés, mint valaha.
Home&Design
A csempe nem csak a padló díszítésére alkalmas – számtalan módon felhasználhatod, hogy otthonod igazán egyedi legyen.