Itt a tökéletes szoknya, ami mindenkinek jól áll: Mária királyné már viseli

Először jelent meg a nyilvánosság előtt Mária királyné azóta, hogy a múlt héten hazaengedték a kórházból anyósát, II. Margitot. X. Frigyes felesége a szokásához híven ezúttal is nagyon csinosan nézett ki, megjelenésének legkülönlegesebb része pedig egyértelműen a szoknyája volt.

Kiváló darab

Óriási döbbenetet okozott egész Európának, mikor idén januárban II. Margit királynő bejelentette, hogy a dán monarchia fennállása alatt elsőként lemond a trónról idősebbik fia, az 56 éves Frigyes trónörökös javára. Az alattvalókat is meglepte a váratlan hír, hiszen nagyon szeretik és becsülik a 84 esztendős előkelőséget, így nem csoda, hogy az egész ország egy emberként aggódott, mikor a múlt héten kiderült: az egykori uralkodó elesett otthonában, a Zéland-szigeten található Fredensborg kastélyban, ennek következtében pedig kórházba kellett szállítani, mert eltörte a bal keze. Szerencsére sikeresen és hamar el tudták látni, a palota hivatalos közleményéből pedig azóta nyilvánosságra jutott, hogy a napokban haza is térhetett. Családja mindvégig mellette volt, érthető módon pedig emiatt nem is nagyon mutatkoztak a nagyérdemű előtt – Mária királynét is csak nemrég lehetett újra látni egy hivatalos eseményen, ahova ő maga rendkívül sikkes szettben érkezett. Galériánkban megmutatjuk:

Mária dán királyné a közelmúltban részt vett Koppenhágában a Mary Alapítvány támogatásával megrendezett Országos Védőnői Konferencián, ahol beszédet is mondott. Az anyósa balesete miatti stressz ellenére az 52 éves előkelőség kiegyensúlyozottnak tűnt, és széles mosollyal üdvözölte a jelenlévőket.
Kattints a további képekért!

Az újdonsült királyi párnak, X. Frigyesnek és Máriának négy gyermeke született: Keresztély, Izabella, Vince és Jozefina, akik mind hihetetlenül jó géneket örököltek szüleiktől.

Leadfotó: Martin Sylvest Andersen/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Egy új, nemzetközi kutatás pontosan megállapította, mennyit bírnak valójában az elektromos autók. Te is a földről kapargatod majd az állad, ha szembesülsz a pontos számokkal.
Home&Design
Nem csupán egy lakberendezési irányzat, hanem egy életérzés is. Azoknak szól, akik szeretik a természet inspirálta eleganciát, a finom részleteket és az időtlen dizájnt.
Lifestyle
Sokan nem is gondolnak bele, hogy az írásuk apró sajátosságai mennyire árulkodóak lehetnek. Egy-egy vonal, egy hurok formája vagy a betűk közötti tér nem csupán az írásstílus része, hanem a...
Fashion&Beauty
Ez a hajstílus rövid, texturált, és könnyedén formázható, tökéletes választás, ha valaki modern, mégis nőies megjelenésre vágyik.
Lifestyle
Nem is gondolnád, de a cukor nem csupán a konyhában lehet hasznodra – kedvenc szobanövényeid gondozásában is nagy segítségedre lehet. Cikkünkben most eláruljuk, hogyan!
Sztárok
A jordán királyné férje, II. Abdullah a Jordán Hasemita Királyság uralkodója a mai napon lett 63 éves, ez alkalomból pedig felesége posztolt is magukról egy közös fotót, melyen Rániját a világ...