Nem engedték a tévében bemutatni Kristen Stewart erotikus fotóját, de a műsorvezető fittyet hányt erre

Most Kristen Stewart a leszbikus kapcsolatából is megmutatott néhány igazán pikáns képet. A műsorvezető az egyik erotikus fotót semmiképp sem akarta cenzúrázni.

A csatorna erre kérte, de nem érdekelte

A színésznő biszexuálisként remekül érzi magát a bőrében, és örül, hogy a meleg közösségek egyik arca lehet.

Kristen Stewart és kedvese, a szintén színésznő Dylan Meyer 2019-ben jöttek össze, és 2021 óta jegyesek. Úgy tűnik, szerelmük azóta is lángba tud borítani mindent. Stewart fiatal kora óta tudta, hogy vonzódik a lányokhoz is.

A Rolling Stones magazinban pózoló Kristen Stewart elővette a dögös, erotikus énjét, és a leszbikus pár tüzes szerelmét is láthatjuk. A galériánkban megmutatjuk, mit üzent azoknak, akiknek ez nem tetszik!

„21 éves voltam, amikor először randevúztam lánnyal, és hát rögtön jött a kérdés, hogy leszbikus vagyok-e. Egyáltalán nem szégyelltem nyíltan melegnek lenni, inkább nem akartam a nyilvánosság elé tárni ezt a részemet az életemből” – mondta anno a színésznő az InStyle magazinnak adott interjújában.
Kattints a további képekért!

Kristen Stewarttól egyáltalán nem áll messze az extravagáns öltözködés, éppen ezért legutóbbi merész szettje sem ért senkit meglepetésként.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.