Károly brutális vallomással semmisítette meg Dianát esküvőjük előestéjén: borzalmas, amit aznap beismert a hercegnének
Kevesen tudják, mi zajlott valójában a színfalak mögött Diana és Károly esküvője előtt: az akkor még csupán hercegi rangot viselő király két szóval zúzta össze a szívek királynőjének jövőjét és minden álmát.
Károly ezer darabra törte Diana szívét
Diana sosem titkolta, mennyire szerelmes Károlyba: a hercegné állítólag már első találkozásuk után tudta, hogy egy nap majd feleségül megy az akkori leendő királyhoz. Vágya végül be is igazolódott, azzal azonban nem számolt, hogy Károly szíve akkor már végérvényesen és visszavonhatatlanul is foglalt volt: a néhai Erzsébet fia Kamillába volt halálosan szerelmes, akivel végül meg is csalta feleségét, hiszen mint kiderült, egész házasságuk alatt titkos viszonyt folytatott a nővel, erről pedig Diana szinte végig tudott is. De nem ez volt az egyetlen, amivel Károly porig alázta a hercegnét: tett még valamit az esküvőjük előestéjén, amivel örökre összetörte Diana szívét, és ami jobban fájt Vilmos és Harry édesanyjának, mint maga a tudat, hogy férje hűtlen volt hozzá...
Harry herceg nyitott lenne a békülésre, főleg most, hogy édesapja, III. Károly, valamint sógornője, Katalin hercegné is súlyos betegségben szenvednek. Vajon van egyáltalán erre esély?
Leadfotó: Getty Images