Sose tárold ezeken a helyeken a szobanövényeket! Pusztulásra ítéled őket, ha mégis így teszel

Az ideális növénygondozás nem csupán a rendszeresen öntözésen és a megfelelő mennyiségű napfényen múlik: arra is fokozottan ügyelned kell, pontosan hol tárolod a kedvenceidet.

A legrosszabb helyek a lakásban a növények számára

Mindegy, hogy megszállott szobanövény-rajongónak tartod magad, esetleg csak néhányat tartasz otthon, minden bizonnyal fontos számodra, hogy elősegítsd a növekedésüket és a virágzásukat, valamint minél tovább életben tartsd őket – igaz, ez kihívásokat rejthet magában, hiszen vannak olyan növények, amelyek nehezen termeszthetők, mások viszont rendkívül ellenállóak, illetve alkalmazkodóképesek, melynek köszönhetően túlélnek olyan helyeken is, mint a fürdőszoba, a mosókonyha vagy akár az alagsor. Van azonban néhány hely a lakásban, ahová soha nem szabad növényt rakni, azzal ugyanis nagy veszélynek teheted ki kedvenceid egészségét. Részletek a galériában!

Hűtő teteje Bár meglepőnek tűnhet, egy növényt a hűtőszekrény tetejére helyezni szinte mindig rossz ötlet. Először is, hacsak a hűtőszekrény nem közvetlenül az ablak előtt van, nem lesz elegendő fény a növekedés elősegítéséhez. Másodszor, a rossz megvilágítás mellett a hűtőszekrény tetején lévő hőmérséklet és az alacsony páratartalom sem ideális a legtöbb növény számára. Ha pedig mindez összevonódik azzal a hővel, amelyet a háztartási nagygép működés közben kienged, az gondot okozhat a növényeknek, melyek emiatt túl hamar felszívják a vizet a talajból, aminek következtében sokkal gyakrabban kell őket öntözni, különben elpusztulnak.
Kattints a további képekért!

Napjaink egyik legnépszerűbb szobanövénye az orchidea, ennek ellenére a legtöbben sok hibát követnek el a gondozásában – egy fantasztikus, házilag elkészíthető szernek köszönhetően azonban örökre búcsút inthetünk az ebből fakadó bosszúságnak.

Leadfotó: 123rf

Forrás: bobvila.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...