Sebestyén Balázsék súlyos bakiba futottak bele, akkor még Vadon Jani is a mikrofonnál ült

Sebestyén Balázsék ismét túl messzire mentek az egyik reggeli műsorban. Akkor még Vadon Jani is a csapat tagja volt.

A Médiatanács eljárást indított a Rádió 1 ellen

Nagyon szomorúak voltak a hallgatók, amikor Vadon Jani bejelentette, hogy ebben az évben már nem lesz nála több korán kelés, vagyis otthagyja a Rádió 1 reggeli műsorát. Természetesen semmilyen nézeteltérése nem volt Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferivel, egyszerűen új kihívásokra vágyott.

Az életnek persze mennie kellett tovább. A Rádió 1 mostanság azért volt reflektorfényben, mivel Sebestyén Balázsék keresték egykori kollégájuk utódját. Sokkolták is egy kis trollkodással a rajongókat, amikor bejelentették, hogy Alekosz nyert (az előző híresztelésekkel ellentétben rá is lehetett szavazni), de mint kiderült, csak poén volt az egész.

A közönségszavazás igazi nyertese Ráskó Eszter lett, szóval a népszerű humorista került Vadon János megüresedett helyére. Közben a Rádió 1 és Balázsék egy újabb eljárásba futottak bele, amikor még Vadon Jani is a mikrofonnál foglalt helyet. A galériánkból kiderül, miért mentek túl messzire.

Mindenki tudja, hogy Sebetsyén Balázsék a reggeli műsorukban nem fogják vissza a poénkodást. Ezért is fordul elő olyan, hogy néha túl messzire mennek.
Kattints a további képekért!

Ráskó Eszter innentől kezdve Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellett tündökölhet a humorbombáival minden reggel.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...