Ausztria legnagyobb gleccserének napjai meg vannak számlálva

Ausztria, és egyben a Keleti-Alpok legnagyobb gleccsere a Magas-Tauern szívében található Pasterze. A jégnyelv kiterjedése a 19. század közepén meghaladta a 26,5 km²-t, mára azonban térfogatának több mint felét elvesztette. Ha igazak az előrejelzések, a század második felére teljesen elolvad. Ha szeretnénk saját szemünkkel megcsodálni az elmúlásában is méltóságteljes képződményt, akkor most még magashegyi túrafelszerelés nélkül is megtehetjük, hiszen jól kiépített turistaút vezet hozzá.

Felkészültél a csodás biciklitúrára?

A javarészt Ausztria területén található Magas-Tauern hegysége rejti nyugati szomszédunk “legjeit”: itt található ugyanis az ország a legmagasabb hegycsúcsa (Grossglockner - 3798m), a leghíresebb panorámaútja (Grossglockner Hochalpenstrasse) és a legnagyobb, közel 8 km hosszú gleccsere, a Pasterze is. Utóbbi sajnos “haldoklik”: a melegedő klíma hatására évente nagyjából 50 métert veszít hosszából, és ha a tendencia folytatódik, a 21. század második felére teljesen el fog tűnni.

Nem volt ez mindig így: a 19. században a kiterjedése kétszerese volt a mostaninak, a magassága pedig elérte a 180 métert. Viszonyításképpen: Magyarország legmagasabb toronyháza, a MOL Campus “csak” 143 méter.

Ha élőben is szeretnénk megtekinteni a természet ezen csodáját, akkor most még viszonylag könnyedén megtehetjük: a gleccserrel azonos nevű útvonal (Pasterze-gleccserút) mentén jól kiépített ösvényeken túrázhatunk a 2000 méter fölött húzódó völgyben, ráadásul jelenleg még van lehetőség a jégnyelv végéig is kisétálni. Figyelembe véve a gyors olvadását, ha ilyen túrát tervezünk, ne halogassuk sokáig, mert a Pasterze nem biztos, hogy “megvár” minket…

Zichó Viktor extrém kerékpáros-mászó az Indiai-óceán partjától indulva közelítette meg az 5895 méteres csúcsot biciklivel.

Leadfotó: Bringábor Túrák

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...