Megvan a Dancing with the Stars győztese: elképesztő, ki lett a parkett ördöge 2023-ban

Véget ért a negyedik évad

Az utolsó élő showban – ahol egyébként visszatértek az előző évadok nyertesei, Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél, akik egy lehengerlő, extra produkciót mutattak be – minden döntős páros három tánccal készült: az első körben egy, a zsűri által kiválasztott, korábban már eltáncolt koreográfiát adtak elő, majd a második alkalommal egy teljesen új táncstílust táncolt mind Krausz Gábor, mind Marics Peti, mind pedig T. Danny, míg a legutolsó tánca mindenkinek az első élő showban bemutatott koreográfia volt. A harmadik forduló után azonban a nézők döntése alapján T. Dannynek kellett búcsúznia, így ők végeztek a harmadik helyen, mindössze egy karnyújtásnyira a győzelemtől. A győztes páros, azaz a parkett királya és királynője így Marics Peti és Stana Alexandra, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna közül került ki – végül a szavazók úgy döntöttek, hogy ezt a címet idén a legjobban Krausz Gábor érdemelte meg, az ő fejére került tehát a képzeletbeli korona. Ezúton is gratulálunk neki, valamint partnerének, Mikes Annának!

Leadfotó: Facebook/dancingtv2

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.