Árnyéka egykori önmagának az 'N Sync jóképű énekese: durva, mennyire megváltozott, simán elmennél mellette az utcán

Emlékszel még az 'N Sync nevű fiúzenekarra? Akkor biztosan előtted van JC Chasez arca, aki egykor nők millióit babonázta meg sármos vonásaival, mostanra azonban olyan döbbenetes átalakuláson ment át, hogy elsőre fel sem ismertük a legfrissebb fotóin.

Nem így ismertük meg

Az 1995-ben alakult 'N Sync a korszak egyik legikonikusabb fiúbandája volt, amely fülbemászó slágereivel majdnem akkora sikereket ért el, mint nagy riválisuk, a Backstreet Boys. Az öttagú zenekar rikító ruhadarabokkal, profi tánctudással, no és persze sziklakeményre zselézett frizurákkal lopta be magát a közönség szívébe, s bár sokan hitték akkoriban, hogy a formáció jó darabig az élvonalban marad, az énekesek 2002-ben végül úgy döntöttek, hogy feloszlatják a formációt. Közülük ma már csak Justin Timberlake-ről lehet hallani, aki mesés zenei és színészi karriert futott be az elmúlt évtizedekben, arról azonban nem szól a fáma, mi történt a többiekkel azóta. Pedig egyikük látványosan megváltozott a banda fénykora óta – ő nem más, mint az egykor szívtipró JC Chasez, aki mellett ma már biztosan elmennél az utcán. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban az énekes:

A kilencvenes évek második számú fiúbandájának számított az NSYNC, melynek tagjai Lance Bass, Justin Timberlake, Joey Fatone, Chris Kirkpatrick, és JC Chasez (születési nevén Joshua Scott) voltak.
Kattints a további képekért!

A Carlos Solist megformáló Ricardo Antonio Chavirát manapság már nem sokszor láthatja a nyilvánosság, így érthető, ha friss képein alig ismerik fel őt a Született feleségek című sorozat egykori rajongói.

Leadfotó: Bob Berg/Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.
      Sztárok
      Vilmos három, igencsak különleges és megható szócskát suttogott a hercegné fülébe kettejük nagy napján, még 2011-ben a Westminsteri-apátságban, és nem érzelmeit erősítette meg a trónörökös akkor és...
      Sztárok
      Szoboszlai Dominik összezördülésével még a 23 millió követővel rendelkező Fabrizio Romano is foglalkozott, de a beszólás nem onnan érkezett. Persze egy szurkoló helyreigazította őket.
      Lifestyle
      Rengeteg magyar rendel ételt, és sokaknak olykor ott szokták hagyni az ebédjét a kilincsen, vagy az ajtó előtt. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy ezt valaki elveszi.
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...