Bruce Willis felesége összeomlott: a színész neje bűntudattal küzd férje állapota miatt

Az egykori mozicsillag felesége, Emma Heming Willis pár hónapja közölte a nyilvánossággal, hogy férje, Bruce frontotemporális demenciával küzd, a híresség állapota pedig nagyon gyors ütemben romlik. Emma most azt is bevallotta, bűntudata van a diagnózis után, ennek oka pedig meglehetősen meglepő.

Nincs jó állapotban

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, az egykori hollywoodi csillag, Bruce Willis frontotemporális demenciája egyre súlyosabbá válik: bár a hírek szerint a színész jelenlegi feleségét és gyermekeit tisztább pillanataiban még felismeri, állapota folyamatosan romlik, már nem igazán tud beszélni, és olvasni is csak ritkán szokott. A nyelvi készségeknek sincs már birtokában, és az életöröme is a múlté – szerencsére a visszavonult filmsztár mindenben számíthat feleségére, Emma Hemingre, valamint gyermekeire, illetve korábbi nejére, Demi Moore-ra is. Emma azonban a minap bevallotta, hogy komoly bűntudattal küzd férje diagnózisa óta, ennek okait pedig részletezte is egy közleményben. Galériánkban olvashatod, mit is mondott pontosan Willis felesége!

Ahogyan az Egészségvonal is írja, a frontotemporális demencia (FTD) a demenciával járó állapotok csupán 3-10%-áért felelős, az elnevezés pedig egy gyűjtőfogalom, melybe olyan agyi rendellenességeket sorolnak, amelyek az agy homloklebenyét és/vagy a halántéklebenyét érintik. Ezek az agyterületek felelősek a személyiség milyenségéért, a viselkedésért, valamint a beszélt nyelvért és annak megértéséért.
Kattints a további képekért!

Az egykori filmsztár felesége, Emma Heming Willis hónapokkal ezelőtt közölte a nyilvánossággal, hogy Willis frontotemporális demenciában szenved. A híresség állapota gyors ütemben romlik: már a külvilággal való kommunikáció is nehezére esik.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.