Félelmetes földrengések egész sora rázta meg Magyarországot: döbbenetes, mire gyanakszanak a szakértők
Augusztus 19-én egy 1,7-es magnitúdójú földrengést észleltek Békés vármegyében, s ezzel olyan eseménysorozat vette kezdetét, melyhez hasonlóra nemigen volt példa Magyarországon.
Rejtélyes földmozgások
Augusztus 19-én 8 óra 43 perckor 1,7-es magnitúdójú földrengést tapasztaltak Békés vármegyében, s ezzel egy olyan eseménysorozat indult el, melyhez hasonlóra még nemigen volt példa Magyarországon. Az első, kisebb rengést követően fél órával, majd újabb 3 perccel később egy 4,0 és egy 4,1 magnitúdójú rengés is kipattant, s ezeket már nem csupán a műszerek, hanem sok ember is érzékelte. Helyi beszámolók szerint voltak, akik kirohantak házukból, és több megfigyelő kamera is rögzítette a rengéseket - írja a Portfolio.hu cikke. Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója úgy véli, mindenképpen érdemes kivizsgálni, mi áll a rendhagyó jelenségsorozat hátterében.
Tajvan közelében megpillantották azt a legendás - már-már mitikus - halat, melynek felbukkanása egyes elméletek szerint hatalmas földrengéseket szokott megelőzni.