Lifestyle

Eddig tart a pusztító meleg: Mutatjuk, meddig kell kibírnunk a brutális kánikulát

Hétfőn beköszöntött hazánkba egy brutális hőhullám, ki is adták a vörös riasztást. Mutatjuk, meddig kell kibírnunk a pusztító kánikulát.

Eddig tart a kánikula

A nagy meleg megviselheti az idősek, a krónikus betegek szervezetét, de lényegében már olyan forróság van, hogy ez bárkire rossz hatással lehet. Mutatjuk, meddig kell kibírnunk a klíma vagy a ventillátor előtt ülve.

Mesterházy András meteorológus elmondta: hétfőn éjszaka egy gyenge hidegfront érkezik, az éjszaka első felében az ország északi részében lehet számítani erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre, és a záporokra, zivatarokra is itt van nagyobb esély. A záporos-zivataros gócok éjszaka áttevődnek az Alföldre, majd a hajnali, reggeli órákra mindenhol megszűnik a csapadék. Kedden szinte országszerte túlnyomóan napos, csapadékmentes idő várható. A hidegfrontot követően néhány fokot mérséklődik a meleg, kedden napközben 30-34 Celsius-fok között alakulhatnak a csúcsértékek. A hőérzetet a megélénkülő északnyugati szél mérsékelheti, sőt a Duna mentén, illetve a Duna-Tisza közén átmenetileg erős, óránkénti 45-50 kilométer széllökések is előfordulhatnak - mondta.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...