Emlékszel rá? Így él most Tabáni István, a Csillag születik egykori nyertese

Tabáni István 2009-ben nyerte meg a Csillag születik című tehetségkutató műsort, s bár azonnal óriási népszerűségre tett szert, hamarosan teljesen eltűnt a reflektorfényből.

Nem sokat hallani róla

A Csillag születik négy évadon át futott az RTL csatornáján, és arra biztosan emlékszel, hogy a második szériát nem más, mint Tabáni István nyerte meg – mindezt úgy, hogy televíziós szerepléseit megelőzően sohasem járt énektanárhoz, mivel inkább autodidakta módon képezte egyedi hangját. Visszafogottságával és szerénységével azonnal elnyerte a közönség, valamint a zsűri rokonszenvét, ennek ellenére a műsor után szinte teljesen eltűnt a látómezőből – valójában azonban csak a képernyőn nem szerepel. Az énekes nemrég egy friss interjúban mesélt arról, mivel telnek a mindennapjai, valamint kitért arra is, hogyan találja meg az egyensúlyt a magánélete és a zenei karrierje között. Részletek a galériában!

Tabáni István nagy példaképe mindig is a Queen néhai frontembere, Freddie Mercury volt; a zenekar világhírű slágereit énekelve próbálta csiszolni tehetségét, amelyet először családi körben, majd később a barátai előtt villantott meg. Végül a környezete biztatására jelentkezett a Csillag születikbe, amelyet minden várakozást felülmúlva elsöprő sikerrel meg is nyert.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Facebook/ Tabáni István Hivatalos

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.