Lifestyle

Újranősült a családapa: az egész família sokkot kapott, amikor először megpillantották a férfi választottját

A 44 éves Chris fülig beleszeretett a 28 esztendős Savanába, környezetük azonban kezdetben nem nézte jó szemmel bimbózó románcukat. Nem, nem a korkülönbség miatt számítottak furcsa párnak: a társadalom zsigeri ellenszenvének okát egész máshol kell keresni.

Ketten a világ ellen

Azt szokták mondani, hogy nincs olyan külső tényező, mely meggátolhatná, hogy virágba boruljon egy igaz szerelem. Szemlátomást úgy tűnt, igaz ez a 44 éves arizonai családapa, Chris és második felesége, a 28 éves Savana esetében is. A korkülönbség ugyanis sosem állt a két szerelmes útjába: rendkívül hamar képesek voltak egy hullámhosszra hangolódni, s azóta sem engedték el egymás kezét. Szerelmük életképességét bizonyítja, hogy azóta három gyermekük is született. Amikor azonban Chris családja először pillantotta meg az új asszonyt, valóságos sokkot kaptak a rémülettől, de még a férfi munkatársait, sőt a família mindennapjairól mit sem sejtő idegeneket is megdöbbentette, mi több, felháborította a 44 éves családapa és 16 évvel fiatalabb felesége szerelme. Hogy miért? Lapozz, galériánkból ez is kiderül!

Az új feleség szakasztott úgy nézett ki, mint Chris első házasságából származó lánya. A hasonlóság még a férfi közvetlen környezetében is megdöbbenést keltett, ezen a ponton azonban nem ér véget a történet: Chris és Savana jószerivel az egész társadalmat magára haragította.
Kattints a további képekért!

Újra felbukkant a neten a sokkoló történet: az anyuka egy gyönyörű szoknyával lepte meg kislányát, gyomorforgató vége lett a sztorinak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.