Steven Seagal ritkán látott lánya hihetetlenül dögös: a 29 éves Arissa igazi vadóc bombázó, aki évről évre egyre szexibb

A világhírű akciósztár hét gyermek édesapja, aki négy lányára bizony meglehetősen büszke lehet, hiszen mind gyönyörű felnőtt nővé érett, különösen Arissa.

Gyerekei négy különböző nőtől születtek

Steven Seagal még az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején vált világszerte ismertté akciófilmes szerepeivel, ami nem is meglepő, hiszen a színész 7 danos aikidómester, aki 1988-ban debütált Nico című filmjével. A 90-es évekre aztán Seagal ikonikus akciósztárrá nőtte ki magát az olyan filmeknek hála, mint az Úszó erőd vagy éppen a Száguldó erőd. Filmes pályafutása mellett Seagal gitározik, aktív környezetvédő, állatjogi aktivista, valamint Tibet függetlenségének szószólója, aki korábban rendszeresen feltűnt Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett is, mint politikájának aktív támogatója, ezért pedig rengeteg támadást kapott. Politikai botrányai mellett magánéleti ügyei miatt is hangos volt tőle a sajtó: Seagalnak hét gyermeke született négy különböző nőtől, és mint kiderült, egyik nejéhez sem volt túl sokáig hűséges. A színész tehát nem a monogámia mintaképe, 1991-ben pedig szexuális zaklatással is megvádolták őt, így Steven Seagal egyáltalán nem rendelkezik makulátlan, kifogástalan élettel. Gyermekei azonban időközben felnőttek: négy lánya csodaszép nővé érett, különösen Arissa, aki plus size modellként tevékenykedik napjainkban. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Steven Seagal négyszer házasodott: első nejétől egy lánya és egy fia született, második felesége azonban nem ajándékozta meg őt egy gyermekkel sem. Harmadszor a modell Kelly Le Brockot vette el, akivel Seagal egyébként köztudottan megcsalta második nejét. Kellytől három gyermeke született, két lánya és egy fia, majd Steven összejött házvezetőnőjével, Arissával, aki egy újabb gyermeket szült neki. Mostani nejével 2009 óta alkot egy párt, Erdenetuya pedig csakugyan szült egy fiút a színésznek, aki Seagal hetedik, egyben legkisebb gyereke.
Kattints a további képekért!

A meseszép Iman hercegnő végre kimondta a boldogító igent Jameel Alexander Thermiotisnak, tette mindezt egy bámulatos esküvői ruhában, amire nehéz méltó szavakat találni.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.