Lifestyle

Hosszú évtizedek után új kifejezéseket találtak ki a tudósok a mértékegységek jelölésére

A modern tudományban egyre inkább használatos rendkívüli kicsi, illetve óriási nagyságrendek jelölésére új előképzőkről döntöttek pénteken Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM) részt vevő szakemberek. Az új mértékegység bevezetésével a Föld tömege immár hat ronnagramm.

Az információtechnológia robbanásszerű fejlődése

Három évtizede a pénteki volt az első alkalom, hogy az 1960-ban létrehozott Nemzetközi Mértékegységrendszer (SI) vagy közismertebb nevén mértékrendszer új előképzőket fogadott el.

Mindenki ismeri a kilo előképzőt, amely a gramm vagy a méter esetében annak ezerszeresét jelenti (három nullával a szám után), de csak a tudósok használják a zettát vagy a jottát, amelyek esetében 21, illetve 24 nulla áll a szám után. Ezeket a mértékegységeket 1991-ben vezették be, amikor a vegyésztársadalomnak szüksége volt ezen nagyságrendű molekulák kifejezésére.

Még a jotta sem képes azonban kifejezni a információtechnológia robbanásszerű fejlődése miatt egyre növekvő nagyságrendeket – magyarázta Richard Brown, a brit Nemzeti Fizikai Laboratórium méréstudományi szakértője.

Nagyon közel vagyunk a határhoz, hogy jottabájtban, a létező legmagasabb mértékegységben fejezzük ki az adatmennyiségeket – mondta a tudós, az új mértékegységek bevezetésének kezdeményezője.

Képünk illusztráció

Fotó: 123rf

Mennyi a világ egyetem átmérője?

Az új előképzők (prefixumok) – a ronna (R) és a quetta (Q) -olyan mértékegységeket jelölnek, amelyeknél az alapmértékegység után 27, illetve 30 nulla áll. A ronto (r) és a quecto (q) viszont azt az értéket jelenti, amely a 27., illetve a 30. helyen áll a mértékegységet jelző szám utáni vessző mögött.

Az új előképzős mértékegységgel kifejezve a Föld tömege 6 ronnagramm, azaz (grammban számolva) 6 plusz 27 nulla – jegyezte meg Brown.

Ennek tükörképeként valami, amelynek 6 rontogramm a tömege, egy olyan tizedes számnak felel meg, amelyben a szám a vessző után a 27. helyen áll.

Richard Brown elmondta, hogy az elektron tömege egy rontogramm, egy bájtnyi adat pedig egy quectogrammal növeli a telefon tömegét.

Távolabbi példákat idézve a tudós elmondta, hogy a Jupiter bolygó tömege pontosan két kvettagramm, az egész megfigyelhető világegyetem átmérője pedig pontosan 1 ronnaméter.

Fantázianevek

A brit tudós további mértékegységeket is javasolt volna, tekintettel az adattárolásban megjelent olyan fantázianevekre, mint a „brontobájt” vagy a „hellabájt”. A Nemzetközi Mértékegységrendszer azonban előírja, hogy az előképzők egy betűvel jelölhetők legyenek. Az egyetlen olyan betű, amelyet eddig még nem használtak más mértékegységekre vagy szimbólumokra, az az R és a Q – magyarázta a szakértő.

Egy egyezmény szerint pedig a nagy mértékegységek előképzőinek „a”, a nagyon kicsiknek pedig „o” betűre kell végződniük.

A ronna és ronto, valamit a quetta és a quecto legalább 20-25 évre kielégíti a nagy mennyiségek kifejezésével kapcsolatos igényeket – vélekedett a méréstudományi szakember.

Az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia (CGPM), amely négyévente ülésezik Franciaországban, a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal (BIPM) legfelsőbb hatósága.

(MTI)

Képünk illusztráció

Fotó: 123rf

A Föld népességének e példátlan növekedése a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye - közölte az ENSZ.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...