Utazás

Fagyos hajnal, zápor és napsütés: igazi meteorológiai hullámvasút vár ránk a hétvégén

Nem hagy minket unatkozni az időjárás, annyi bizonyos.

Ilyen időjárás várható vasárnapig

Ma különösen hideg, fagyos reggelre ébredhettünk, ám a nap első felében fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, amiből a legtöbb a keleti országrészben lesz. Délutántól helyenként már elkezd megvastagodni a felhőzet, így erősen felhős részek is előfordulhatnak. A délies légmozgás időként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

Szombaton eleinte a változó vastagságú felhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is valószínű, majd hazánk nagy részén beborul az ég, és csak késő este kezd csökkenni a felhőzet északnyugat felől. A déli órákig csupán néhol, majd északnyugat felől egyre több helyen elered az eső, záporeső. A csapadékzóna fokozatosan délkelet, kelet felé helyeződik. Időnként élénk lökések kísérhetik a déli, majd az északnyugati szelet. A minimum hőmérséklet 3 és 14 fok között alakul, a maximum 14 és 23 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

Vasárnap a pára-, ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, többórás napsütés valószínű. Néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat, főleg az északkeleti, keleti megyékben. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul - olvasható az OMSz honlapján.

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!