Lifestyle

Nem tudják felfűteni a télre, bezár Budapest legnagyobb színháza

Roppant nehéz helyzetbe kerültek

Ókovács Szilveszter hozzátette: probléma esetén az Eiffel ügyében, központi költségvetési intézményként, az államhoz fordulnak majd, mert ha a teátrumban nincsenek is előadások, a gyártás, a próbák és a raktározás helyben folyik, azaz működnie kell, különben az Operaház sem tudja folytatni a működését.

A főigazgató a rezsiszámlák mértékére is kitért: elmondta, sok intézmény együtt "közbeszerezteti" a gázt. A kapott ajánlat a gáz esetében hozzávetőleg egymilliárd forintos összegről szól, ami 8-10-szeres változás. Hasonló nagyságrenddel kell számolni az áram esetében is, bár a konkrét számok egyelőre nem ismertek.

Az Erkel Színház azért kerül roppant nehéz helyzetbe, mert a minimum kétmilliárd forinttal megnövekedett rezsiszámla és az egymilliárdos elvonás a költségek egyötödének felel meg. Ez az összeg a működési költségből jön le, a béreket az elvonás nem érinti - világította meg Ókovács Szilveszter.

"Most csak arra tudunk koncentrálni, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsuk, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki. A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd, úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz" - tette hozzá a főigazgató.

Az Őrház & Chill a 2010-es évek elején nyitotta meg kapuit, október 31-e után viszont végleg lehúzzák a rolót.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.