Megszólalt Diana egykori testőre: a férfi szerint a hercegné még mindig élne, ha ez az egy dolog megtörtént volna azon a végzetes éjszakán

Lee Sansum szerint ezen az egy dolgon múlt Diana élete

Lee Sansum a The Sunnak adott interjújában elárulta, hogy Diana halálát szerinte az okozta, hogy a hercegné nem volt becsatolva a biztonsági övvel, ahogyan senki más sem az autóban – nos, Rambó úgy véli, ha ő lett volna szolgálatban aznap éjjel, akkor ragaszkodott volna a biztonsági öv használatához, ahogyan azt mindig is tette korábban is, így senki sem vesztette volna életét a tragédiában. Lee, az az egykori katonai rendőrtiszt hozzátette, hogy Mohamed Al-Fayed parancsára a biztonsági öv használata bevett gyakorlat volt, ugyanis a férfi megparancsolta az őt és családját szolgálóknak, hogy erre az egy dologra mindig nagyon figyeljenek oda. Sansumnak egyébként idén szeptemberben jelenik meg a könyve The Bodyguard címmel, írásában pedig beszámol majd izgalmas életéről, hiszen Lee számos gazdag és híres emberrel dolgozott együtt pályafutása során – ilyen volt például Diana, Pele vagy épp Sylvester Stallone. Diana halálakor Lee Mohamed Al-Fayed őrző-védő csapatának egyik tagja volt, így elsősorban az volt a feladata, hogy 1997 nyarán vigyázzon Dianára, valamint a hercegné fiaira, Vilmosra és Harryre, amíg a brit királyi család sarjai Saint-Tropezben tartózkodnak. Sansum szerint mindhármukkal szoros kapcsolatot alakított ki ez idő alatt, különösen Harry herceggel, aki igazán belopta magát a férfi szívébe, de Diana is megbízott benne: minden reggel 7-kor beszélgetésbe elegyedtek, a hercegné pedig elárulta a testőrnek, hogy aggódik az életéért, miután nemsokkal az ő halála előtt Diana egyik barátját, Gianni Versace divattervezőt is meggyilkolták. „Valami olyasmit kérdezett minden reggel, hogy szerintem vele is ezt fogják-e tenni. Nem igazán tudtam soha, hogy mit feleljek erre a kérdésre, de természetesen próbáltam őt megnyugtatni” – vallotta be könyvében Lee Sansum, aki azt állítja, Diana terve az volt, hogy Dodival Amerikában telepedjenek le, erre azonban sajnos már soha nem kerülhetett sor…

Bajor Gizi élete tragikus véget ért, amikor férje, Germán Tibor úgy döntött, hogy a napi vitamininjekció helyett valami mást ad be feleségének...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!