Utazás

Megtalálták a legendás ereklyét, mely Jézus Krisztus vérét tartalmazza

Az ezeréves kegytárgy egy eltűnt műkincsek felkutatásával foglalkozó holland detektív közreműködésének köszönhetően került elő.

"A tolvajnak fogalma sem volt arról, hogy mi került a birtokába"

Megtalálták azt a különleges ereklyét, mely hat hete tűnt el a normandiai fécampi apátságból, s a legenda szerint Jézus Krisztus vércseppjeit tartalmazza. Az ezeréves kegytárgy egy eltűnt műkincsek felkutatásával foglalkozó holland detektív közreműködésének köszönhetően került elő – írja az MTI.

Az ereklyét, továbbá pár liturgikus tárgyat június 1-jén késő este lopták el a Le Havre kikötőjétől északkeletre fekvő fécampi apátság sekrestyéjéből. A tolvaj éjszakára bezárkózhatott az épületbe, amit nem védett megfelelő biztonsági berendezés.

"Az ellopott műkincsek hét-nyolc százaléka kerül vissza, nagy részük viszont megsemmisül. Ebben az esetben a tolvajnak szerintem fogalma sem volt arról, hogy mi került a birtokába" – magyarázta a műkincset visszaszerző holland nyomozó, a téma avatott specialistájaként emlegetett Arthur Brand.

A sztárdetektívnek még nyomoznia sem kellett

Az ereklye két fiolából áll, a legenda úgy tartja, Krisztus ezt egy ládában a tengerbe dobta, majd Fécampban ért partot. Brandnek tulajdonképpen nem is kellett nyomoznia az ügyben, mivel egy ismeretlen személy megkereste e-mailben. Végül ő volt a nyomravezető - a tolvaj ugyanis egy barátjánál őrizte a lopott tárgyakat, az viszont rájött, mi hogyan került hozzá, így átadta az objektumokat az illetőnek, aki kapcsolatba lépett Branddel.

A detektív azt ajánlotta, hogy az eltűnt műtárgyakat vigyék el hozzá, tegyék le az ajtaja előtt, majd csengessenek be, így elkerülhetik a letartóztatást, ami az apátsággal való kapcsolatfelvétel biztos velejárója lenne.

Az ereklyét, továbbá a többi eltűnt tárgyat Brand kedden adta át a holland rendőrségnek, majd pedig visszajuttatták azokat Fécamp-ba.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...