Újabb hírek érkeztek Putyin egészségéről: az orosz elnök egyre rosszabbul van, állítólag már a hivatalát is képtelen ellátni

Vajon mennyi ideje van hátra?

Ahogyan a hvg.hu is írja, pár nappal ezelőtt a Kreml váratlanul lemondott egy televíziós programot, amelyben Vlagyimir Putyin az emberek kérdéseire válaszolt volna – a Telegram-csatorna szerint a döntés oka az, hogy az elnök ismét rosszul lett, így az orvosok azt javasolták neki, hogy ne vállaljon a közeljövőben olyan nyilvános szerepléseket, amelyek hosszú ideig tartanak. A programot eddig egyébként 18 éve minden évben megtartották a nyár elején: a Közvetlen vonal nevű műsor egy betelefonálós adás, ahol az állampolgárok feltehetik az országgal kapcsolatos kérdéseiket a politikusnak, így kapcsolatba tudnak vele maradni, ezáltal közelebbinek érezhetik magukhoz az egyébként elérhetetlennek tűnő Putyint. Lényeg a lényeg, a beszélgetésre 18 éve először nem került sor, a Kreml-szóvivő bejelentése szerint azonban a programra egy későbbi időpontban sort kerítenek majd. Azt nem közölték, mi áll a lemondás hátterében, de nem ez az első alkalom, hogy Putyin lemondott egy nyilvános megjelenést: áprilisban például az államfőnek beszédet kellett volna tartania a Szövetségi Tanácsban, de az is elmaradt. A Telegram információ szerint mindkét lemondásnak az elnök betegségéhez van köze: a híresztelések szerint Vlagyimir Putyin nagyon beteg, a hét elején pedig a katonai vezetőivel folytatott megbeszélés után rosszul is lett. Állítólag szédült, hányingere volt, gyengeségre is panaszkodott, így alig tudott felállni, ezért az orvosok javaslatára Putyinnak pihennie kell, tehát nem valószínű, hogy mostanában megjelenik majd valahol. A nyugati médiumok szerint az elnöknek néhány hónapja lehet csupán hátra, ugyanis Putyin valószínűleg képtelen lesz majd ellátni a hivatalát pár héten belül, ha ilyen gyors tempóban romlik az állapota – a Kreml továbbra is cáfolja ezeket a pletykákat, a külügyminiszter Szergej Lavrov szerint „normális ember nem vesz észre semmiféle betegséget, sem pedig azok tüneteit Putyinon, ami azért van, mert a politikus teljesen jól van”.

Gene Tierney korának egyik leggyönyörűbb színésznője volt, ám csodálatos karrierjét saját gyermeke törte derékba. Hogy hogyan? Cikkünkből kiderül!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.