Mindössze 46 éves volt: autóbalesetben vesztette életét a magyar színészlegenda, ám a tragédiában nem csak a véletlen játszott közre

Bubik István Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész tragikus körülmények között vesztette életét mindössze 46 évesen – halálakor két nő gyászolta.

Gyermekének édesanyja ma az utcán él

Bubik István 1958. május 19-én látta meg a napvilágot Budapesten: miután 1981-ben színészdiplomát szerzett, több teátrum is hívta, ő azonban rögtön a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek eszméjéhez a távozása után is hűséges maradt. Néhány év alatt az ország egyik vezető színészévé érett: egyik főszerep jött a másik után, így nem csoda, hogy generációja egyik legnagyobb hatású tehetségéként tartotta számon mind a szakma, mind a közönség – a főiskola befejezése után nem sokkal már olyan szerepekben bizonyíthatta be a tehetségét, mint Mercutio, Tartuffe vagy az István, a király címszerepe. Szinkronszínészként is maradandót alkotott: a Rockyban az ő hangján szólalt meg Sylvester Stallone, valamint a Forrest Gumpban Tom Hanks is. A sors azonban csak kevés időt szánt neki: a színészlegenda mindössze 46 éves volt, amikor egy tragikus balesetben életét vesztette, halálakor pedig nemcsak a felesége, hanem eltitkolt szeretője is gyászolta. További részletek a galériában!

Bubik István felesége Rémi Tünde néptáncos volt tizenkét éven át: a házaspárnak egy közös lánya született, ám az csak a tragédia után derült ki, hogy a színész hatalmas titkot őrzött. Egy téli estén megismerkedett Szentandrássy Hédi képzőművésszel a Kalóztanya nevű szórakozóhelyen, sorsuk pedig szinte azonnal összefonódott.
Kattints a további képekért!

Szemes Mari Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész volt, ám kevés év adatott meg neki az életben.

Leadfotó: Fortepan / Urbán Tamás

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...