Utazás

Megrázóan őszinte helyzetjelentést adott a háborúról az egykori orosz ezredes: a tévénézőket is szíven ütötte

"A helyzetre nem tekinthetünk normálisként"

"A helyzetre nem tekinthetünk normálisként, ha ellenünk van 42 ország koalíciója, és amikor az erőforrásaink, katonai-politikai és katonai-technikai értelemben is korlátozottak - fogalmazott a nyugalmazott orosz ezredes.

Hodarenok beszédmódja több szempontból is szokatlannak tekinthető az orosz állami médiában, joggal válthatott volna ki őszinte ellenszenvet, sőt dühöt a beszélgetőpartnereiből. A már említett talkshowban azonban érdekes módon "nem szabadultak el az indulatok", a többi résztvevő nem akarta szenvedélyes hangnemben meggyőzni tévedéséről a katonatisztből lett elemzőt. A BBC arról számolt be, hogy a műsorvezető, Olga Szkabejeva, aki mindig határozottan védelmezi a Kreml aktuális álláspontját, csendben és figyelmesen hallgatta a nyugalmazott ezredest.

Hodarenok egyébként már a háború februári kezdete előtt hangot adott az esetleges invázió gyors sikerét illető őszinte kételyeinek. Éles hangon kritizálta a "lelkes sólymokat és kapkodó kakukkokat", akik egy mindent elsöprő, gyors és eredményes villámháborúban reménykedtek. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, miért engedhettek teret egy ennyire "mainstream-ellenes" véleménynek az orosz állami médiában. Lehetséges, hogy megkezdődött a közvélemény felkészítése az esetleges kudarcra?

Az amerikai sajtóban látott napvilágot az a felvétel, melyen egy meg nem nevezett orosz oligarcha Putyin súlyos betegségéről, valamint arról is beszél, hogy tömegek várnak az elnök halálára.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Utazás
Hollywoodtól néhány mérföldre lángokba borult egy nagyjából 2900 hektáros terület. A tűzvész miatt több világsztár is arra kényszerült, hogy ideiglenesen elhagyja otthonát.
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...
Sztárok
Sarolta hercegnő és nagybátyja, Harry herceg évek óta nem látták egymást, ennek ellenére a szemfüles rajongók nemrég érdekes kapcsolódást véltek felfedezni közöttük.