Lifestyle

Hétfőn távozik hivatalából Áder János: 10 év után nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát Magyarország államfője

Kétszer ötéves ciklusát követően május 9-én fejezi be államfői pályafutását Áder János. Ez alkalomból cikkünkben röviden összefoglaltuk a köztársasági elnök életútját, az elmúlt évtizedes tevékenységét, illetve, hogy mit hoz számára a jövő.

Búcsúzik Áder János

Éppen ma lett 63 esztendős Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki hétfőn búcsúzik az államfői tisztségtől. Mandátuma május 10-én, kedden jár le, ekkortól már hivatalosan is Novák Katalin lesz Magyarország köztársasági elnöke, aki egyben kétszeres rekorder is: keddi beiktatása után az első női és a legfiatalabb államfő lesz egyben. Ebben a cikkben azonban a posztjáról távozó Áder János van a középpontban.

Áder János 1959-ben született Csornán, itt végezte az általános iskolát is. A győri Révai Miklós Gimnáziumban tette le az érettségit, majd a sorkatonai szolgálat teljesítése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára járt, ahol 1983-ban diplomázott. Egyetemi évei alatt a ELTE Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (jelenlegi nevén Bibó István Szakkollégium) tagja volt. Az egyetem elvégzése után a Budapest VI. kerületi Tanács lakáscsere osztályán dolgozott előadóként. 1985-től 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott tudományos munkatársként. Kutatási területe az Országgyűlés törvényalkotó munkája volt. Emellett ügyvédi szakvizsgát tett.

Rendszerváltó politikusaink egyike 1988-ban lépett be a Fideszbe a párt alapítótagjaként, a következő évben pedig az Ellenzéki és a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások résztvevője volt. Fontos szerepe volt az államszocializmust lebontó tárgyalássorozatban, nevéhez is köthető az 1990 utáni demokratikus választási rendszer kidolgozása.

1990 és 2009 között a Fidesz országgyűlési képviselője, évekig volt az Országgyűlés alelnöke, illetve elnöke, valamint a Fideszben is fontos szerepeket töltött be: ügyvezető alelnök, majd a párt országgyűlési frakciójának vezetője lett. 2009-től 2012-ig európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, 2012-ben januártól októberig az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága alelnöki posztját is betöltötte.

Schmitt Pál lemondása után, 2012 áprilisában a Fidesz-KDNP frakciószövetség államfőjelöltje lett, május elején pedig az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta, egy bő héttel később már hivatalba is lépett. 2017-ben újraválasztották a köztársasági elnöki tisztségében. Az államfő a Magyar Nemzetnek adott interjújában most elmondta, nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen úgy véli, főbb vállalását teljesítette.

Lapozz cikkünk folytatásáért!

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...