Lifestyle

Hétfőn távozik hivatalából Áder János: 10 év után nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát Magyarország államfője

Szívügye a környezetvédelem

Egy politikusnak csak arra kell figyelnie, hogy az a döntés, amit meghozott, emberileg, erkölcsileg és jogilag helyes-e. 2012-ben, megválasztásomkor az Országgyűlésben elmondott beszédemben hangsúlyos elem volt, hogy a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkozom. Visszatekintve az elmúlt tíz esztendőre, a magam és kollégáim nevében is nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezt a vállalást teljesítettük” – fogalmazott a köztársasági elnök. Az említett parlamenti beszédben úgy fogalmazott: „Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.” Arról, hogy miként alakult a mérleg, szintén szót ejtett.

Az Országgyűlés által elfogadott törvények kapcsán harminchét alkalommal emeltem politikai vétót, huszonnyolcszor az első, kilencszer a második ciklusomban. Emellett nyolc alkalommal fordultam az Alkotmánybírósághoz, ötször 2012 és 2017 között, háromszor pedig 2017 után” – mondta el. Két mandátuma alatt emellett százhúsz főnek adott kegyelmet.

Az államfő egy kedélyes történetet is megosztott. „Soha előttem még hivatalban lévő elnök nem látogatta meg a moldvai csángókat. Amikor megérkeztünk, a moldvai csángó magyarok vezetője a következő szavakkal fogadott: négyszáz éve várjuk, hogy a magyar király vagy a köztársasági elnök meglátogasson bennünket, és hála Istennek, ez ma megtörtént. Kollégáimmal együtt emlékezetes pillanatként éltük ezt meg” – mesélte. Tíz év alatt lényegében minden olyan missziót meglátogatott, amelyikben jelentős számú magyar katona teljesített szolgálatot, ezek közül a legnagyobb az afganisztáni volt. Karácsony előtt utazott ki, a helyszínen pedig több mint százhúsz katonának készített halászlevet.

Két ciklus után nem lehet újra jelölni az elnököt, és ez Áder János szerint rendben is van így. Azt illetően, hogy mit tervez a jövőben, elmondta: aktív nyugdíjas lesz. „A törvény 1990 óta úgy gondoskodik a volt államfőről, hogy nem kerülhet méltatlan helyzetbe, nem kell például állásért kuncsorognia. Távozását követően az elnököt egyebek mellett megilleti a fizetés, a titkárság, a megfelelő infrastruktúra. Ha tehát a köztársasági elnök „leteszi a lantot”, az nem zárja ki, hogy a jövőben közéleti szerepet vállaljon. Ez nem parlamenti vagy kormányzati tisztséget jelent, a közéleti tevékenység ennél lényegesen szélesebb” – árulta el.

Áder János államfőként mind a két megválasztott ciklusában hangsúlyosan küzdött a környezetvédelem ügyéért, ezt a munkát szeretné is folytatni. 2016-ban létrehozta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt, 2021 májusában pedig a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt létrehozta a Regőczi István Alapítványt, ami jelenleg ezerötszáz gyermeket támogat. Utóbbiról elmondta: „Nem egyszerűen segítséget nyújtunk a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeknek, fiataloknak, hanem megpróbáljuk őket egészen a diploma, illetve a szakma megszerzéséig támogatni. Vannak olyan csecsemők, akik sajnos csupán fényképen láthatják majd az édesanyjukat, esetükben még legalább tizennyolc évig támogatást kapnak a mi szándékunk szerint az alapítványtól. Látható, hogy van előttünk két évtized, amikor a célokhoz szükséges forrásokat biztosítani kell. Az első esztendőben ez viszonylag könnyű volt, hiszen a járvány okozta letaglózó hírek, képsorok szinte mindenkihez eljutottak. De majd ahogy múlnak az évek, jönnek új tragédiák, és könnyen feledésbe merülhet a Covid okozta csapás. Az lesz a mi feladatunk, hogy ez ne következzen be, ezen kell dolgoznunk.”

További tervei közt szerepel a második fenntarthatósági expó megrendezése, valamint a podcast-műsorát is folytatni szeretné. Ezen kívül minden bizonnyal továbbra is hódolni fog kedvelt hobbijának, a pecázásnak.

Áder János felesége Herczegh Anita, akivel az egyetemen ismerkedett meg, és 1984-ben összeházasodtak. Párja 1987-ben szerzett jogi diplomát, majd bírói hivatása önkéntes átmeneti felfüggesztéséig a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságán dolgozott. Három lányuk és egy fiuk született. Legidősebb gyermekük, az 1988-ban született Borbála maga is jogász lett, András (sz. 1990) gazdasági főiskolát végzett, később pedig kiemelt multimédiás újságíró lett a közmédia alkalmazásában, míg Orsolya (sz. 1993) a művészetek iránt érdeklődik. A házaspár legkisebb gyermeke a húszéves Júlia.

Ukrajna aknakereső kutyája, Patron az ország egyik legújabb kitüntetett hőse: a kutyus vasárnap Kijevben egy sajtótájékoztatón vehetett át kitüntetést Volodimir Zelenszkij elnöktől.

Fotó és leadfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Lifestyle
Bár a címben említett két módszer is sok háziasszony szerint hatékony konyhai praktika, van még egy zseniális trükk, amit kipróbálhatsz.
Egészség
Nem csupán a fogyásban segíthet az, ha belecsempészed reggel a vízbe ezt a különleges összetevőt.
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...