33 évesen elhunyt Tom Parker, a The Wanted zenekar énekese
Tom Parker másfél évig küzdött agydaganattal, ami végül a halálát okozta. A 33 éves énekes két kisgyereket hagyott félárván.
Elhunyt Tom Parker
2022. március 30-án elhunyt Tom Parker énekes, a The Wanted nevű ötfős fiúbanda egyik tagja. 2020 októberében derült ki súlyos betegsége, amikor négyes stádiumú agydaganattal diagnosztizálták. A 33 éves férfi halálhírét a családja közölte.
„Nehéz szívvel tudatjuk, hogy Tom a mai napon családja körében békésen elhunyt. Megszakad a szívünk, Tom a világunk közepe volt, el sem tudjuk képzelni a világot a mindenkire átragadó mosolya és az energikus jelenléte nélkül. Igazán köszönjük a túláradó szeretetet és támogatást, arra kérünk benneteket, egyesüljünk annak érdekében, hogy Tom fénye továbbra is ragyogjon a gyermekei számára. Köszönjük azoknak, akik mindvégig támogatták a gondozását, egészen az utolsó pillanatig harcolt. Büszke vagyok rád” – idézi az énekes feleségének közleményét az Index. Parker és Kelsey Hardwick 2018-ban házasodtak össze, két gyermekük született, a most kétéves Aurelia és az egyéves Bodhi.
„Maxot, Jay-t, Sivát, Nathant és az egész Wanted-családot lesújtotta zenekari társunk, Tom Parker idő előtti elvesztése, aki ma délben békésen hunyt el családja és a bandatagok körében. Tom csodálatos férje volt Kelsey-nek, és csodálatos apja Aureliának és Bodhinak. A testvérünk volt, nem tudjuk szavakkal kifejezni azt a veszteséget és szomorúságot, amit érzünk. Mindig és örökké a szívünkben maradsz” – olvasható a The Wanted oldalán.
A brit–ír fiúbandát 2009-ben alapították, debütáló albumuk 2010-ben jelent meg. A következő években nagy népszerűségre tettek szert, 2014-ben mégis a feloszlásukról szóltak a hírek. Parker ez idő alatt szólókarrierje építésével foglalkozott. 2021-ben a zenekar újraegyesült, az év novemberében jelent meg a Most Wanted: The Greatest Hits című albumuk, amelyen régi és új dalok is szerepelnek. Idén márciusban 12 állomásos turnéra indultak, a zenekar minden egyes jegy eladásából 1 fontot a The Brain Tumour Charity-nek adományozott.
Nyugodjon békében!