Will Smith felesége megtörte a csendet az Oscar-díjátadón történtek után

Jada Pinkett Smith megtörte a hallgatást a férje, Will hírhedt Oscar-pofonja kapcsán. A történteken Smith anyja is meglepődött, Jim Carrey pedig mélységen elítéli tettét.

Jada megtörte a csendet az instagramon

Chris Rock komikus elsütött egy viccet Jada hajával kapcsolatban, miszerint izgatottan várja a GI Jane folytatásában, ezzel utalva arra, hogy Demi Moore leborotválta a fejét a szerepért.

Ám az alopeciás Jada számára nem volt vicces, és úgy tűnt, mintha ideges lenne emiatt, miközben a szemeit forgatta.

Chris ragaszkodott hozzá, hogy a tréfa "szép volt", de Will egyértelműen dühös lett, és a színpad felé indult, majd megpofozta Christ. Egyesek dicsérték tetteiért, mondván, joggal védte felesége becsületét, mások szerint nem kellett volna erőszakhoz folyamodnia, sőt, volt, aki az Oscar-díjának megvonását kérte.

Néhány pillanattal a pofon után visszatért a színpadra, hogy begyűjtse a legjobb színésznek járó aranyszobrocskát a Richárd királyban nyújtott alakításáért, és bocsánatot kért az Akadémiától, illetve jelölttársaitól. Azóta nyilvánosan bocsánatot kért Christől, mondván: "Az erőszak minden formája mérgező és pusztító. A tegnap esti Oscar-díjátadón viselkedésem elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan volt.” – olvasható a Mirror oldalán.

Jada március 29-én megosztott egy képet az Instagramon, amely így szólt: „Ez a gyógyulás szezonja, és ezért vagyok itt."

Az egyszerű bejegyzés nem szólt közvetlenül a vasárnap esti incidensről, bár úgy tűnik, hogy arra utal.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.