Ördög Nóra kitálalt: a népszerű műsorvezető elárulta, mi volt a valódi oka annak, hogy 8 évvel ezelőtt a TV2-höz igazolt

Lehetetlen helyzetbe hozták őt terhessége alatt

Később aztán, amikor várandós lett első gyermekével, lehetetlen helyzetbe hozták őt: bár 8 hónapos terhesként még mindig dolgozott és helyt állt a különböző produkciókban, elküldték őt GYES-re, ami azt jelentette, hogy 50 ezer forintot kapott. „Arra gondoltam, hogy jó, de hát valószínűleg megszületik a kisbabánk, otthon vagyunk 4-5 hónapot. Ennyi egyébként is el szokott telni két műsor között, tehát elképzelhető, hogy ezt még ki is lehet úgy bekkelni, mintha egyébként is két műsor között lenne ez a szokásos szünet. Erre a főnökeim válasza az volt, hogy erre neked kellett volna odafigyelned, úgyhogy elküldtek GYES-re” – vallotta be őszintén a műsorvezető, aki még ezt a békát is lenyelte egészen addig, amíg ki nem derült számára, hogy volt olyan férfikollégája, aki egy teljes évig nem volt képernyőn, mégis kapta a fizetését. Amikor Nóra a második gyerekével lett terhes, tudta, hogy ugyanez fog következni és úgy gondolta, ez nem méltó, nem fair, amit vele tesznek. Ekkor kapta az ajánlatot a TV2-től, ahol az első pillanattól kezdve úgy érezte, megbecsülik őt, így végsősoron a mai napig úgy gondolja, jól döntött akkor, amikor kilenc hónapos terhesen felmondott az RTL Klubnál. A teljes adás a videóra kattintva megtekinthető:

Lassan két évtizedes ismeretség fűzi össze Tóth Gabit és Pápai Jocit, akik a Menedék című szerzeményük sikerei után egy újabb lírai dallal lepték meg rajongóikat. A dalpremier után az előadók arról meséltek a Petőfi Rádióban, mi a missziójuk alkotóként.

Leadfotó: Instagram/ordognora

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Sztárok
Vasárnap este a Sztárbox hatodik negyeddöntőjében a férfi könnyűsúly, a férfi középsúly és a férfi nehézsúly kategória egy-egy versenyzője mérkőzik meg egymással a ringben. A nézők közül sokan...
Sztárok
Habár idehaza sokan még nem ismerik a nevét, a világot egyre jobban uralja az az énekesnő, akinek az idei év egyik nagy slágerét is köszönhetjük.
Sztárok
Bár első látásra meg nem mondanánk a két nőről, hogy testvérek, hiszen nem igazán hasonlítanak egymásra, vitathatatlan, hogy mindketten a maguk módján csinosak, és valódi természetes szépségek.