Fésűs Nelly kisebbik, ritkán látott lánya nővéréhez és anyjához hasonlóan igazi szépség: Elza már 8 éves, kész kishölgy – Fotó

Fésűs Nelly rendszeresen hangoztatja közösségi oldalain, mennyire büszke két gyermekére, nem véletlenül: Csenge és Elza igazán gyönyörű lányok, na persze volt is kitől örökölniük szépségüket.

Örökölték anyjuk szépségét

Mint ahogyan arról nemrégiben mi is beszámoltunk, Fésűs Nelly nagylánya csodaszép felnőtt nővé cseperedett: a 19 éves Csengét remek adottságokkal áldotta meg a sors, így nem meglepő, hogy imádja őt a kamera, és a modellszakma egyik legújabb üdvöskéjévé vált az elmúlt időben. Szépsége miatt egyre többen figyelnek fel rá idehaza, de Csengét a Totem című műsorból is ismerheti az ország, ahol a legfiatalabb versenyzőként debütált a tévéképernyőn, ez pedig különösen fontos volt számára, hiszen szerette volna bebizonyítani, hogy híres édesanyja segítsége nélkül is képes elérni gyakorlatilag bármit. Fésűs Nelly természetesen büszke is lányára ezért, és úgy gondolja, attól, hogy Csenge ismert színésznő gyermekeként jött a világra, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden az ölébe hullik. Horváth Csengéről tehát mostanában sokat hallani, hiszen karrierje beindult, Fésűs Nellynek azonban van egy másik, kisebbik lánya is, akit csak ritkán láthatunk: ő nem más, mint a bájos Elza, aki ebben az évben lesz nyolc éves, de már most látszik, hogy ő is örökölte édesanyja és nővére remek génjeit. Galériánkban mutatjuk!

Íme Csenge, akit bizonyára te is láttál már korábban a tévében, esetleg egy-egy fotón: a csodaszép fiatal hölgyet a közösségi média felületein rengetegen követik, Instagramon például 73 ezren kíváncsiak mindennapjaira, nem véletlenül, hiszen Nelly nagyobbik lánya remek fotókat posztol magáról.
Kattints a további képekért!

Puskás-Dallos Bogi a Sztárban sztár legutóbbi adásában férje, Peti bőrébe bújhatott - természetesen maga Puskás Peti is jelen volt, így élőben hallgathatta meg feleségét, és bizony megvolt a maga véleménye az előadás után.

Leadfotó: Facebook/Fésűs Nelly hivatalos profiloldal

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...