Ő Fodor Zsóka fogadott fia, aki a színésznő egész vagyonát örökli majd halála után

Nem akar addig élni, mint édesanyja

A színésznő a Borsnak elárulta, hogy bár remekül érzi magát, nyugodtabb most, hogy eldöntötte, ki örökli majd vagyonát – Zsóka egyébként hozzátette, hogy bár 80 éves lesz idén májusban, ő nem szeretne olyan hosszú életet megélni, ami édesanyjának is megadatott, ugyanis mint mondja, neki nincs senkije. „Úgy gondolom, akkor érdemes megélni száz évet, ha valaki olyan jó állapotban van, mint Békés Itala. Nekem nincs senkim, így én nem akarok száz évig élni” – árulta el a művésznő, aki szerint édesanyja utolsó fél éve maga volt a nő számára a pokol, hiszen másfél évig a Szeretetkórházban ápolták, ahol gyűlölt ott lenni. „Ő már pelusos volt, fürdetni kellett, forgattam reggeltől-estig. Szegénykém azt mondta nekem, hogy: „Erzsikém te olyan jóban vagy a Jóistennel. Kérd meg, hogy vigyen el, mert én nem érdemlem ezt a börtönt”. Az utolsó fél évben már ki sem ment a szobájából” – vallotta be Zsóka, aki addig szeretne élni, ameddig el tudja látni magát és arra számít, a pénzéért cserébe ellátják majd őt.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...