A név kötelez? Van összefüggés aközött, hogy hívnak és mennyire vagyunk sikeresek
A tanulmány fő eredményei
A kutatók először az orvosi egyetemet végzettek névsorából számolták ki a társadalmi státuszt a három társadalmi csoport, vagyis az –y nevűek, a 20 leggyakoribb családnévvel rendelkezők, illetve a romákhoz köthető családnevek körében. Ebből az derült ki, hogy egy átlagos -y nevű ember a társadalom 69%-ánál előnyösebb helyzetben volt a második világháború után, ez az előny pedig az ezt követő hatvan évben 62%-ra mérséklődött.
A 20 leggyakoribb családnév valamelyikét viselő emberek, vagyis az átlagos “Kovács” vagy “Szabó” nevű embernél a társadalom 42%-a volt rosszabb helyzetben, és 58%-a jobban. Ezt a hátrányt a következő hatvan évben lényegében nullára “dolgozták le”, és “középre kerülvén” mára átlagosan nem tekinthetőek hátrányban lévő csoportnak.
Ezek a számok azt mutatják, hogy mind az alacsony, mind a magas státuszú csoportok körében alacsony a nemzedékek közti mobilitás. Mindkét csoport lassan, de biztosan a társadalami átlaghoz közelít: az előbbieknek az előnye, az utóbbiaknak a hátránya apad egyik nemzedékről a másikra. Ezzel szemben a romákhoz köthető családnevek viselőinek státusza a vizsgált időszakban egyáltalán nem zárkózott fel a társadalmi átlaghoz, sőt, a leszakadása inkább növekedett.
A tanulmányban ezen felül megvizsgálták, hogy hogyan változott a különböző társadalmi csoportok státusza a huszadik század második felének rendszerváltásai környékén, hogyan változott a háború előtt előnyt élvező csoportok (köztük az -y nevű emberek) átlagos relatív reprezentációja az orvosi egyetemeken, illetve a második világháborút követő összes parlamenti választás befutói között.
Láthatóan a háború előtt előnyt élvező emberek aránya nagyon hasonló volt mindkettő „foglalkozásban” a negyvenes évek második felében. Az “előkelő nevűek” mindkét helyen közel ötszörösen felülreprezentáltak voltak. Ezt követően az orvosok körében az arányuk lassan, törések nélkül csökkent tovább. Ezzel szemben a Rákosi-rendszer parlamentjéből az ötvenes évek elején lényegében teljesen eltűntek a háború előtt előnyben lévő csoportok (köztük az –y nevűek), és az arányuk csak 1956 után kezdett lassú, de biztos emelkedésbe. A nyolcvanas évekre a parlamenti képviselők és az orvosok között ismét ugyanolyan mértékű volt a korábban előnyt élvező elitcsoportok reprezentációja, majd a rendszerváltozást követően arányuk a parlamentben hatalmasat ugrott, hogy aztán ismét fokozatos csökkenésbe kezdjen, és beálljon ugyanarra a szintre, mint az orvosok között. Fontos megjegyezni: mindkét hivatásban, máig több mint kétszeresen felülreprezentáltak az „előkelő nevű” emberek.
A hátrányos helyzetű nevek is eltérően viselkednek, ha a parlamenti arányukat és az egyéb elitcsoportokban meglévő arányukat hasonlítjuk össze. A húsz leggyakoribb családnév és a kutatásban vizsgált egyéb hátrányos helyzetű csoportok (a romákhoz köthető neveken kívül) mindkét csoportbeli jelenlét alapján végig hátrányos helyzetűek maradtak. Míg az orvosok között lassú, de töretlen felzárkózást figyelhetünk meg a társadalom átlagához viszonyítva, addig a parlamentben furcsa dolog történt: a kommunizmus legkeményebb évtizedeiben a korábban hátrányos helyzetű családnevek relatív reprezentációja a parlamentben a felére csökkent. Ez a hetvenes évektől kezdve változott meg, és azóta együtt mozog az orvosok körében mért relatív reprezentációjával, bár a parlament összetétele nagyobbat változik egyik választásról a másikra (részben azért, mert kevesebb képviselő van, mint orvostanhallgató, ezért az adatok zajosabbak).
2021-ben is többszáz új nevet szerettek volna anyakönyveztetni a szülők, ennek azonban csak töredéke ment át a szűrőn. Cikkünkben bemutatjuk, mely neveket sikerült elismertetni, és melyeket utasított el a felelős hatóság.
Fotó és leadfotó: 123rf
Oldalak
