Utazás

Ezt mondja most a WHO a nemzetközi közlekedési korlátozásokról

A világméretű koronavírus-járvány miatt hozott nemzetközi utazási tiltásokról is szó esett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi bizottsági ülésén. Itt arról döntöttek, hogy ajánlásuk szerint enyhíteni kellene, vagy teljesen fel kellene oldani a nemzetközi beutazási tilalmakat.

Enyhítés vagy eltörlés

A héten tartott legutóbbi – a világjárvány kezdete óta a tizedik – sürgősségi bizottsági ülésen az általános utazási tilalmak hatékonyságát vitatták meg, a WHO közzétette az ülésen született állásfoglalást.

A közleményben az áll, hogy az utazási tilalmak „nem hatékonyak a koronavírus nemzetközi terjedésének visszaszorításában, amint azt az omikronnal kapcsolatos tapasztalatok egyértelműen bizonyították” – idézi a szervezetet a Euronews. Ennek eredményeképpen az új ajánlás szerint „a nemzetközi közlekedési tilalmakat fel kell oldani vagy enyhíteni kell, mivel azok hozzáadott értéket nem nyújtanak, azonban továbbra is hozzájárulnak egyes országok gazdasági és társadalmi feszültségéhez.”

A közlemény szerint a vírus terjedésének megfékezése érdekében beutazási tilalmak helyett úgynevezett „utazási intézkedéseket” kellene hozni. „Az olyan intézkedéseknek, mint a maszkviselés, a tesztelés, a karantén, illetve a védőoltás – ezeknek a kockázatértékelésen kell alapulniuk, és el kell kerülni, hogy a nemzetközi utazókra háruljanak a pénzügyi terhek” – írja a WHO.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: Pexels

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Utazás
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.