Czutor Zoli gyerekkori traumájáról vallott: az énekessel megrázó dolog történt a múltban

A múlt sebei

Ahogyan a Blikk is beszámolt róla, Czutor Zoli a Világtalálkozó című podcastban elmesélte, hogy nagyon boldog hónapok állnak mögötte, hiszen tavaly ősszel kiderült, hogy felesége, Zsani várandós, így az énekes hatodszor is apai örömök elé nézhet. Szó esett azonban a múlt sebeiről is: a zenész elmesélte, hogy szülei válásán a mai napig nem sikerült túltennie magát, ugyanis édesanyja váratlan hirtelenséggel hagyta el családját és Ausztráliába disszidált. Elárulta, hogy húgát és őt is megviselte anyja távozása: „Sokkoló volt neki is meg nekem is, hogy anyukám elment és elvitte a húgomat. Nem szólt nekünk, neki sem mondta el és nekem se. Nyilván régóta készült erre a lépésre, és azért nem mondta el, mert nem akarta, hogy én elmondjam apukámnak és akkor ez kiderüljön” – vallotta be és hozzátette, anyja és testvére először Jugoszláviába mentek, aztán Bécsbe, majd onnan tovább Ausztráliába, ahol a rokonság már várta őket. „Nagyon becsapva és cserben hagyva éreztem magam, illetve éreztük magunkat a húgommal. Ez egy hat éves időtartam volt, míg kint voltak” – tette hozzá, valamint elmondta, később az is kiderült, hogy szülei már egy-két évvel ezelőtt elváltak, amiről ő és testvére nem is tudott, hiszen apja és anyja továbbra is együtt éltek. Apjának azonban már volt valakije akkortájt, így anyja ezért menekült a távoli országba, hogy új életet kezdjen, késbőbb viszont visszatért, de Zoli évekig haragudott rá, viszont két-három éve normálisan tudtak beszélni az esetről.

Azt nem tudni pontosan, hogy a műsorvezető kikre célzott, ám főleg arra tért ki posztjában, mennyire hamis is a kép, amit néhány pár a közösségi média felületein mutat magáról.

Leadfotó: Instagram/czutorz

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.